Agrárközélet

A kistermelőket segítő intézkedéseket javasol az érdekképviselet

Agrofórum Online

Javítani kell a kistermelők értékesítési lehetőségein a Kisléptékű Termékelőállítók Érdekképviseletének elnöke szerint, aki ehhez több szabály megváltoztatását sürgeti.

Javítani kell a kistermelők értékesítési lehetőségein a Kisléptékű Termékelőállítók Érdekképviseletének elnöke szerint, aki ehhez több szabály megváltoztatását sürgeti.

Szabadkai Andrea az MTI-nek elmondta: bár a kistermelők száma és az általuk évente előállított termékek száma is jelentősen nőtt az elmúlt 5 évben, fejlődésüket még mindig több körülmény is gátolja.

Az érdekképviselet által összegyűjtött és továbbított vélemények szerint például lazítani kellene azon a szabályon, hogy csak saját alapanyagból dolgozhatnak a kistermelők. A tőkehiányos vidéken, ahol a feldolgozó kapacitással rendelkező családi gazdaságok száma kevés, az alacsony felvásárlói árak csapdájából az alapanyagtermelők kikerülhetnének úgy, hogy elvihetnék terméküket – a területi korlátot betartva – a feldolgozással is foglalkozó kistermelőknek, akik ezt saját feldolgozott termékként értékesíthetnék. A kézműves jó minőségű termék magasabb hozzáadott értékkel tudna így elkelni, a magasabb ár pedig lehetővé tenné a feldolgozónak, hogy a jó minőségű termelői alapanyagért ne nyomott felvásárlói árat fizessen. Kölcsönös, mindkét fél számára kedvező, hosszú távú, és tervezhető kapcsolat lehetne ez – mondta.

A másik terület, ahol nehézségekkel kell megküzdeni, az adózás. Az alanyi adómentes termelők termékére rákerül a 27 százalékos áfa, mert bolt, illetve vendéglátó értékesíti tovább, ez pedig jelentősen drágítja a magasabb beltartalmú termékeket.

Úgy vélte, a helyzeten segíthetne, ha Magyarországon is bevezetnék az olasz és francia gyakorlatban már bevált átfutó bizonylati rendszert. Ennek lényege, hogy egy civil szervezet vagy ügynökség, illetve más jellegű gazdasági forma közös termelői értékesítési pontot hoz létre. A nonprofit szervezet a terméket nem vásárolja meg, így nem kerül rá többletteher, hanem sorszám alapján azonosítja a termelőt és a termékét, az áru ellenértéke pedig közvetlenül a termelőhöz jut – mondta Szabadkai Andrea.

Ismertetése szerint az átfutó bizonylati rendszerről már zajlik a szakmai egyeztetés a Nemzeti Agrárkamara vidékfejlesztési osztálya irányításával, de még további egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy elindulhasson.

Kezdeményezték azt is, hogy a kistermelők vidéki rendezvények esetében az egész országban értékesíthessék termékeiket és ne csak 40 kilométeres körzetben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Térképre raktuk a hazai szamócalelőhelyeket!

2020. május 4. 14:22

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja azonban május elejétől június közepéig tart.

Folyamatosan növekszik a kistermelők száma

2019. április 29. 06:03

Az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal.

Kistermelői ajándékok karácsonyra

2019. november 19. 05:36

Hamarosan elérkezik a kereskedelem legpörgősebb időszaka és egyben (amennyiben a saját oldalunkat is nézzük) a lehetősége annak, hogy a pénzünkkel „szavazzunk”. Arra szavazunk, hogy a multik szeptember óta csillivilli módon csalogató termékeivel lepjük meg szeretteinket, vagy idén adunk valami újat nem csak az ajándékozottaknak, hanem hazai kistermelőknek, akik szívből készítik termékeiket?

Megéri kistermelőnek lenni - A számok legalábbis ezt mutatják

2018. október 5. 06:12

A helyi termelői piacok száma az elmúlt 5 évben a duplájára emelkedett, és a regisztrált kistermelők száma 2010 óta 5 ezerről 16 ezerre nőtt.