Agrárközélet

A következő generációs élelmiszer-technológiára figyel a Starbucks

Agrofórum Online

A Starbucks kínai technológiai vállalatokba tervez befektetni. A kávélánc partnerséget kötött a Sequoia Capital kockázati tőke társasággal, a világ második legnagyobb gazdaságának, technológiai cégeibe történő befektetése érdekében.

A Starbucks kereskedelmi partnerséget hoz majd létre a következő generációs élelmiszer és kiskereskedelmi technológiai vállalatokkal. A Starbucks célja az üzleti pozíciójának megszilárdítása Kínában, a kávézólánc egyik legnagyobb ütemben bővülő piacán – szögezte le az Equilor Befektetési Zrt.

Nem ez az első Kínát érintő stratégiai együttműködésük, 2018-ban partnerséget kötöttek az Alibaba e-kereskedelmi óriással, hogy megkezdjék a termékeik kiszállítását. A Starbucks bejelentette, hogy meg fogják vizsgálni a digitális technológiák beágyazásának a lehetőségét a kiskereskedelmi üzletáguknak minden területén és olyan technológiákat is vizsgálnak, amelyek segítenek az ellátási lánc és készletgazdálkodás optimalizálásában.

Visszaeséssel számol egyébként a Starbucks ebben az esztendőben. A vállalat negyedéves gyorsjelentésében 6 milliárd dolláros árbevételről számolt be, ami 4,9 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi adathoz képest.

A kávézólánc 32 centes egy részvényre jutó nyereségről adott hírt, ami 47 százalékos visszaesés a tavalyi profithoz képest. A vállalat működési marzsa 9,2 százalékra csökkent az előző negyedévben 18,2 százalékról. A vállalat kulcspiacának számító Egyesült Államokban a meglévő üzletekben történő értékesítések 3 százalékkal csökkentek a negyedév során, míg Kínában 50 százalékkal.

A vállalat Kínában már újranyitotta szinte az összes kávézóját, ugyanakkor az idei évre 15-25 százalékos visszaeséssel számol Kínában. A menedzsment a kínaihoz hasonló újraindítást vár az Egyesült Államokban is. A járvány miatt a Starbucks menedzsmentje visszaesést vár az idei évre – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat részvényeinek árfolyama az elmúlt héten 0,8 százalékkal csökkent és idén már 12,6 százalékos lejtmeneten vannak túl a részvényesek.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A Starbucks felkészült a legextrémebb forgatókönyvre is

2020. március 21. 06:38

A járvány kitörése után a Starbucks egy időre bezárta a Kínában működő kávézói jelentős részét, ami a menedzsment várakozásai szerint egy 430 millió dollár közeli árbevétel-kiesést jelent.

Teljesen automatizálnák a kínai mezőgazdaságot

2019. január 31. 12:03

Az automatizálásra való áttérés kulcsfontosságú a mezőgazdasági ágazatban, hiszen Kínában is gond az öregedő vidéki munkaerő.

Másfél éves csúcson járt a búza és a szójabab

2019. december 28. 10:02

A szakértők mindkét emelkedés hátterében a Kína és az Egyesült Államok közötti első szakaszában aláírt kereskedelmi megállapodást és az amiatt várható keresletnövekedést látják.

A XAG drón éjszaka is képes vetni

2020. július 25. 12:51

A XAG drón éjszaka is képes dolgozni, ennek több előnye is van: egyrészt meghosszabbítja a munkaidőt, másrészt a megfigyelések szerint naplemente után kevésbé szeles az időjárás.