Agrárközélet

A közös agrárpolitika létjogosultságát 2020 után is igazolni kell

MTI

Amennyiben a KAP költségvetését nem sikerül megvédeni, sem az alapanyag-termelés, sem pedig az azon túl kitűzött célok elérése nem lehet reális elvárás.

A közös agrárpolitika (KAP) a legrégebbi uniós politika, amelynek jelentős szerepe volt az egységes közös piac létrejöttében, létjogosultságát pedig 2020 után is igazolnia kell, és egyértelmű hasznot jelentő eredményt kell felmutatnia az európai állampolgárok számára – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a V4 országok parlamentjei mezőgazdasági bizottságainak találkozóján.

Czerván György szerint a szerződésben lefektetett agrárpolitikai célok továbbra is érvényesek, azokat nem lehet más célokkal felülírni. A mezőgazdasági versenyképesség növelése, a piacok stabilitásának megőrzése és a termelők jövedelembiztonságának érdekében nem támogatják a KAP-tól idegen, azzal teljes mértékben összeegyeztethetetlen új célok – például a migráció –  beemelését a célok közé. A KAP forrásokat továbbra is a gazdáknak kell kapniuk – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a KAP folyamatosan fejlődik, egyre több funkciót lát el. A bizottság kezdeményezései kiterjednek a technológiai fejlesztésre, a precíziós gazdálkodás elterjesztésére, a tudomány legújabb eredményeinek széleskörű hasznosítására csakúgy, mint a kockázatkezelésre és a mezőgazdasági termelők élelmiszerláncon belüli pozíciójának erősítésére.

Rámutatott, hogy a hagyományos politikák forrásait 2020 után is legalább a jelenlegi szinten szükséges fenntartani. Amennyiben a KAP költségvetését nem sikerül megvédeni, sem az alapanyag-termelés, sem pedig az azon túl kitűzött célok elérése nem lehet reális elvárás.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy Magyarország számára rendkívül jelentőséggel bír a több mint 50 éves múltra visszatekintő KAP, amely az európai integráció egyik sarokköve, és amely hosszú ideje biztosítja a biztonságos, jó minőségű élelmiszerellátást, továbbá az egységes mezőgazdasági piac stabilitását és fenntarthatóságát a vidéki régiók számára.

A találkozó végén a delegációvezetők aláírtak egy közös nyilatkozatot, amelyet eljuttatnak az unió minden tagállamának nemzeti parlamentjéhez, és az unió vezetőihez.

Font Sándor elmondta: a dokumentum alapüzenete az, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások rendszerét továbbra is fenntartsák, mivel ez garantálja minden európai állampolgár számára a biztonságos és megfizethető élelmiszert. Rögzíti az aláírók egyetértését abban is, hogy fel kell lépni a megkülönböztetett minőségű élelmiszerek forgalombahozatala ellen.

Ugyanakkor nem értenek egyet az aláírók azzal a felvetéssel – amely egyes tagországok részéről már megszületett -, miszerint az agrárköltségvetést csökkenteni kellene, és az így felszabaduló forrásokat pedig a migrációs kérdés megoldására kellene fordítani – ismertette Font Sándor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Elfogadhatatlan az uniós költségvetés agráriumot érintő csökkentése

2018. június 19. 07:26

A források csökkentése nincs összhangban azzal az adminisztrációs tehernövekedéssel, amelyet a magyar gazdák számára okoz.

Mondja el véleményét a digitalizációról és az innovációról

2019. december 1. 15:33

Jelenleg zajlik a 2020 utáni közös agrárpolitika kereteinek kialakítása, és egyúttal megkezdődtek a hazai agráriumot érintő KAP Stratégiai Terv kidolgozásának előkészületei is. A folyamatnak most Ön is aktív résztvevője lehet!

Az újraéledő termőföld a KAP 2020 tükrében

2020. február 6. 11:47

Ennek a munkának az a célja, hogy a gazdák, növénytermesztők érdekeit és a környezettudatos gazdálkodást szem előtt tartva, az új információk, technológiai ismeretek, kutatási anyagok mindenki számára elérhetővé és használhatóvá váljanak, ezzel segítve a termelő agrár szektor tevékenységeit.

Az Európai Bizottság csökkentené a KAP keretét

2018. május 2. 14:30

A Bizottság a Közös Agrárpolitika (KAP) és a kohéziós politika forrásainak mérsékelt – 5 és 7 százalék körüli – csökkentését javasolja, a közvetlen kifizetések területén közel 7 százalékos csökkentést javasol.