Agrárközélet

A külkereskedelemben is húzóerő az agrárium

MTI

Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányban, jól fejlődik - jelentette ki az agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei Gazdafórumán csütörtökön, Demjénben.

Nagy István köszönetet mondva ezért a teljesítményéért úgy fogalmazott: a gazdák 2019-ben nehéz körülmények között, sok kihívás mellett, ám mégis sikeresen dolgoztak.

Emlékeztetett: munkájukat a jövőben az idei év két kiemelkedő törvényalkotása, a 25 év után „újraszületett” állattenyésztési törvény és a hasonlóan nagy jelentőségű, várhatóan hamarosan elfogadandó öntözési törvény is segíti.

Az állattenyésztési törvényről elmondta: a szektort versenyképes helyzetbe hozza és szabályozását európai szintre emeli. Az öntözési törvényt várhatóan a jövő héten fogadja el a parlament – tette hozzá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az öntözéses gazdálkodásról szóló jogszabály kimondja majd: az öntözés közérdek. Ez pedig „olyan korszakváltást jelent a magyar agráriumban, melyre joggal építhetünk, mert biztonságot teremt, jövedelmezőséget növel és a környezet iránt is felelősséggel bír” – húzta alá.

Példaként említette, hogy az új törvény a mai feltételeknél 5 millió forinttal teszi olcsóbbá egy 100 hektáros terület öntözésének engedélyeztetését, miközben jelentősen megkönnyíti az eljárást is. A változtatások célja, hogy a mai 87 500 hektárról a ciklus végéig 200 ezer, majd a következő ciklusban 400 ezer hektárra bővüljön az öntözhető területek nagysága Magyarországon. Ez utóbbi adat 8 százalékos arányt jelentene az agrárium összterületét figyelembe véve, amely már megfelelne a jelenlegi uniós átlagnak – közölte.

A jövő év egyik kiemelt feladata lesz, hogy az osztatlan közös tulajdont: „a magyar mezőgazdaság gúzsba kötött állapotát” miként lehet megszűntetni – tájékoztatott, megjegyezve, hogy ennek törvényi szabályozását az Országgyűlés 2020-as tavaszi ülésszakára tervezik. Mindemellett a fiatalítás, ezen belül az agrár öröklés témakörével is foglalkozni kell – hangsúlyozta. Ehhez várhatóan több törvénymódosításra is szükség lesz – tette hozzá, kitérve arra is: szintén versenyképességi tényező, hogy „amit az elődök működő gazdaságként felépítettek, azt az öröklés ne darabolja szét, és tegye ezáltal működésképtelenné.”

Ugyancsak fontosnak nevezte a mezőgazdasági integrációról szóló jogszabály megalkotását is, melyet az egyetlen olyan megoldásként jellemzett, ami segít kiküszöbölni az üzemméretből származó gazdasági hátrányokat és különbségeket.

Összességében minden intézkedés annak érdekében történik, hogy az versenyképesebbé és még sikeresebbé tegye az agráriumot – összegzett Nagy István, aki szerint ezek a célok a további eredmények elérésének alapjául is szolgálnak, beleértve, hogy vonzóbbá tegyék a gazdálkodói hivatást a fiatalok számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Karám blog - a bemutatkozás

2018. február 12. 12:09

A legnagyobb hazai közösségi oldalon Karám-hírek néven néhányan már találkozhattak az írásaimmal, gondolataimmal, most azonban ezen a felületen induló blogom kapcsán először szeretnék bemutatkozni, Kedves Olvasók.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

A mezőgazdasági kibocsátás csaknem felét az Alföld adja

2020. augusztus 30. 04:36

A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.