Agrárközélet

A mezőgazdaságban 213 ezren dolgoztak az első negyedévben

Agrofórum Online

Az idei év első negyedévben átlagosan 213,1 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adati szerint. Ez 1,1 ezres növekedés a tavalyi esztendő utolsó negyedévéhez képest.

Tavaly a harmadik negyedévben 206,4 ezren, a másodikban 220,5 ezren, míg egy évvel ezelőtt 204,1 ezer foglalkoztatott volt az ágazatban. Éves alapon 9 ezerrel, azaz 4,4 százalékkal emelkedett a létszám a mezőgazdaságban.

A 15–74 éves munkanélküliek közül az utolsó munkahelye 7,2 ezer főnek került ki a mezőgazdaságból. Ez az előző negyedévben 6,6 ezer fő, 2019 első negyedévében pedig 7 ezer főnél volt hasonlóképpen.

A KSH 2020. március-májusi munkanélküliségről szóló gyorstájékoztatójában felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban megjelennek. A 2020. március–májusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt. A férfiakat és a nőket közel azonos szintű munkanélküliség jellemezte, és mindkét nem esetében hasonló mértékben növekedett a mutató értéke. 2020 májusában az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. 2020. májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer főt tett ki. Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezer fővel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis – a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően – aktívan kezdett munkát keresni. Közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni, növelve a foglalkoztatottság szintjét.

A foglalkoztatottságról szóló gyorstájékoztató szerint a 2020. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer fő, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt. Mindkét nem esetében csökkenés történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket.

2020 májusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 31 ezer fővel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezer fővel kevesebb.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

Gázt adott a Yamaha! - Erősítenek a mezőgazdasági robottechnológiában

2018. december 1. 11:37

A 12 millió új-zélandi dollárt érő befektetés révén startup, a Robotic Plus 15 százaléka került japán kézbe.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.

A termelői árak a ráfordítási áraknál nagyobb mértékben nőttek

2020. augusztus 8. 06:36

A növényi termékek 4,1%-kal, az állatok és állati termékek 7,7%-kal drágultak 2019-ben az előző évhez képest.