Agrárközélet

A nagyobb munkanélküliség miatt eshet vissza a dohánytermesztés

Agrofórum Online

A Philip Morris is visszavonta az idei éves prognózisát. A dohányipari óriás tegnap tette közzé az első negyedéves eredményeit. A vállalat a komplett égetett és hevített dohánytermékek volumenében 1,2 százalékos csökkenést realizált a negyedév során.

A kép azonban árnyaltabb, mert amíg a normál cigaretta volumene 4,4 százalékkal esett vissza, addig az IQOS fémjelezte hevített dohánytermékek volumene 45,5 százalékkal nőtt. Az első negyedévre még enyhe hatást gyakorolt a járvány, a második negyedévtől ugyanakkor jelentősebb visszaesést vár a vállalat vezetése a keresleti oldalról. A felső vezetés kiemelte a megemelkedett munkanélküliség miatt több piacon is jelentősebb visszaesés lehet. A vállalat visszavonta az idei évre korábban felállított előrejelzését – tette hozzá az Equilor Befektetési Zrt. A második negyedévben 1,00 és 1,10 dollár közé várja az egy részvényre jutó eredményt, szemben az elemzők által várt 1,41 dollárral. A vállalat részvényeinek árfolyama 6 százalékot zuhant.

Az elemzők optimisták a céggel kapcsolatban, az aktuális átlagos célárfolyam 19 százalékkal haladja meg a jelenlegi kurzust.

A társaság 2019-ben 706,7 milliárd cigarettát értékesített többek között Marlboro, Parliament, Virginia Slims, Chesterfield, L&M, Bond Street, Philip Morris, Red & White, Next, Lark vagy Muratti márkanéven. Emellett 59,7 milliárd hevített dohányterméket (IQOS) adtak el, például Heets, Marlboro HeatSticks és Parliament HeatSticks márkanéven.

A nettó értékesítés 44 százaléka Európából, 35 százaléka Ázsiából és Ausztráliából, 14 százaléka a Közel-Keletről és Afrikából, míg 7 százaléka Latin-Amerikából és Kanadából származott a Marketscreener adatai szerint. A 73,5 ezer embert foglalkoztató cégnek tavaly év végén 38 gyártóhelye volt világszerte. A Philip Morris Magyarország Kft. 1992-ben alakult, miután a Philip Morris International megvásárolta az Egri Dohánygyárat, amelyet 2006-ban zártak be. Jelenleg összesen megközelítőleg 180 munkavállaló dolgozik a Philip Morris Magyarország Kft.-nél a cég honlapján elérhető adatok szerint.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Nehezebb időszak jön a dohányiparban is

2020. június 11. 12:16

A dohányipari óriás lefele módosított az idei évre vonatkozó árbevétel és profitvárakozását, miután a vállalat több piacán is az előzetesen kalkuláltnál tovább tartanak a lezárások és jelentősebb visszaesés történt az értékesítések területén is.

Káprázatos légi felvételek - Színpompás szántóföldek az aratás küszöbén

2018. június 30. 11:35

A Heves megyei Boldog határában készítettünk néhány légi felvételt, ami bizonyítja, hogy a magyar földnél nincsen szebb.

Bulvár Képgaléria

Beadható a dohánytermelők kötelezettség-megosztási kérelme

2018. március 23. 10:24

Megjelent a 14/2018. (III. 14.) számú kincstári közlemény a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban történő 2018. tárgyévi kötelezettség-megosztásról.

Hazánk elkötelezett az agrártámogatások megóvása mellett

2019. október 21. 08:04

A költségvetés elfogadását hátráltató problémák, például a Brexit rendezése esetén lendületet fognak kapni a többéves pénzügyi keretről és a KAP-ról szóló tárgyalások, amelyek 2020 végére zárulhatnak le.