Agrárközélet

A párizsi klímacél eléréséhez meg kell kezdeni a fosszilis tüzelőanyagok kivonását

MTI

Elérhető a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott globális hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása, ha azonnal megkezdődik a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonása - mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport számítógépes modellezéssel.

A Leedsi Egyetem szakemberei által vezetett tudóscsoport azt vizsgálta, hogyan alakul a globális hőmérséklet, ha a fosszilis tüzelőanyagokra alapuló infrastruktúrát elkezdték volna megszüntetni 2018 végétől.

Feltételezett forgatókönyvük szerint a fosszilis üzemanyagú erőműveket, gépjárműveket, repülőgépeket, hajókat és ipari infrastruktúrát – amelyek a globális szén-dioxid-kibocsátás 85 százalékért felelősek – szenet egyáltalán nem használó alternatívákkal váljták fel élettartamuk végeztével, akkor, amikor nagyobb mértékű felújításokra lenne szükségük. A forgatókönyvben a szén-dioxid-kibocsátás negyven év alatt érné el a zéró szintet.

A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint ha ez a folyamat megkezdődött volna 2018 végén és a szén-dioxid-kibocsátás egyenes arányban csökken, akkor 64 százalék az esély arra, hogy a globális hőmérsékletemelkedést 1,5 Celsius-fok alatt lehet tartani az iparosodást megelőzős időszakhoz képest.

Kutatásunk szerint még belül vagyunk azon a határon, hogy elérjük a forgatókönyvünk által felvázolt modellt annak ellenére, hogy 2018 végén nem kezdtük el a fosszilis infrastruktúrák fokozatos felszámolását – idézte Chris Smitht, a tanulmány vezető szerzőjét a Leedsi Egyetem közleménye.

„A kivonás minden egyes éves késése megnehezíti a fosszilis üzemanyagok elzárását és egyre valószínűtlenebbé válik 1,5 Celsius-fok alatti hőmérsékletnövekedés tartásának lehetősége” – tette hozzá.

A kutatók elismerték, hogy tanulmányukban nem vették figyelembe azt, ha a következő évtizedekben bármilyen nagymértékű borulás következik be a klímában, mint például nagymennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe az örökfagy birodalmának jelentős mértékű olvadása miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Visszavadítanák a gazdasági célú erdőket

2019. július 3. 15:50

A kísérleti projekt során meglévő gazdasági tevékenység alatt álló erdőkből kiválasztanak területeket és "elindítják" azokat olyan irányba, hogy jobban hasonlítsanak az idős, őserdő jellegű állományokra.

Az uniós éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása elérte a 21,7 milliárd eurót tavaly

2019. november 9. 11:47

Több mint kétszeresére nőtt az a hozzájárulás, amelyeket az unió és tagállamai 2013 óta nyújtanak a fejlődő országok részére az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni fellépéshez.

Sötét jövő előtt áll a szarvasgomba-termesztés

2018. november 29. 04:36

A skóciai Stirling Egyetem kutatása szerint hamarosan vége a szép időknek, és a klímaváltozás miatt a jól jövedelmező szarvasgomba-termesztés, mint iparág eltűnhet a század végére.

Az erdőtelepítés megoldhatja a globális felmelegedést?

2019. július 6. 10:33

Ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa.