Agrárközélet

A régiónknak közösen kell fellépnie az uniós agrárköltségvetés szinten tartásához

MTI

A következő hét év uniós agrárköltségvetését nem szabad csökkenteni, minimum szinten kell tartani, akár az egyes országok hozzájárulásának emelésével is - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Bábolnán, ahol első ízben rendezték meg a Közép-európai Agrárkamarák találkozóját, hat ország részvételével.

A miniszter hozzátette: a közép-európai országoknak közös a múltja, közösek a problémái és az érdekei, ezért együtt kell fellépniük annak érdekében, hogy a gazdálkodás biztos megélhetést nyújtson a gazdák számára, és minőségi, hazai élelmiszer kerülhessen a lakosság asztalára. Mindezt a klímaváltozás megelőzése és a fenntartható fejlődés figyelembe vételével kell elérni.

A miniszter szerint Magyarországnak alapvetően három elvárása van az új közös agrárpolitikával szemben: kellően ambiciózus költségvetés legyen, megfelelő szakpolitikai eszközök és gyakorlatban végrehajtható egyszerű szabályok társuljanak hozzá. Közölte, ez a három szempont alapvetően összefügg: hiába vannak ugyanis megfelelő szakpolitikai eszközök, ha közben jelentősen csökkennek a források, vagy ha az új támogatáselosztási modell nem eredményez majd a gyakorlatban könnyen végrehajtható, egyszerű szabályozást.

Nagy István elmondta: legalább ugyanilyen fontos, hogy olyan működőképes, pénzügyi kockázatok nélküli kifizetési szabályok kerüljenek elfogadásra, amelyeken keresztül a lehető legegyszerűbben tudják eljuttatni a támogatásokat a gazdákhoz.

Nikolaus Berlakovich, a Burgenlandi Agrárkamara elnöke kifejtette, hogy az agrárkamarák egyetértenek abban, hogy az EU, és a dél-amerikai országok között létrejött szabadkereskedelmi egyezmény mind a gazdák, mind a fogyasztók számára rendkívül előnytelen. Az ellenőrizetlen forrásból származó, hormonkezelt és szójával etetett haszonállatok húsának importálása tarthatatlan, hiszen az is szembemegy a klímatudatos mezőgazdasági termelés eszményével, hogy hatalmas esőerdőket irtanak ki a termőterületek növelése érdekében – mondta.

A sajtótájékoztató végén Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy a mostani, gyümölcsöző tanácskozásnak lesz folytatása, legközelebb Ausztriában találkoznak a közép-európai agrárkamarák vezetői.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A mezőgazdaság digitalizációjának fejlesztése a siker útja

2018. február 27. 10:42

A városi övezetek és a vidéki térségek szélessávú internet lefedettsége között jelentős a különbség.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

Gazdainfó: tavasz van, ám van még határidős „beadandó” is

2020. február 23. 11:59

Mintha tavasz lenne, pedig naptár szerint még téli hónapban vagyunk. Ám ez a jó idő előrébb hozta a szezont, növényvédelmi szempontból mindenképpen. A repce kártevői és a gabona gombái miatt érdemes a határt gyakrabban szemlézni.

Diplomácia: Nagykövetekkel tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. január 23. 09:48

A magyar mezőgazdaság legfőbb feladata a feldolgozottsági szint növelése, az öntözés fejlesztése és a generációváltás elősegítése, a kutatás-fejlesztés eredményeinek az agráriumba történő beillesztése. Nagy István jelezte, az idei év legfontosabb témája a közös uniós agrárpolitika (KAP).