Agrárközélet

A zselici méhlegelőkről tartott szakmai napot a SEFAG Zrt. és a Syngenta

Agrofórum Online

Június 13-án tartották a Syngenta Kft. és a SEFAG Zrt. közösen szervezett szakmai napját, amely az úgynevezett méhlegelők helyi tapasztalatait mutatta be – elsősorban a vadgazdálkodás szempontjából. Az erdőgazdaság Zselici Erdészeténél megtartott bemutató meghívott vendégeit HOTEL Kardosfán *** köszöntötte Petter László, a Syngenta Kft. kiemelt partnerkapcsolati vezetője, valamint a házigazda személyében Barkóczi István vezérigazgató.

Nyitó előadásként Bajdik Péter, az FM Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályanak vezetője a vadkárok jogi környezetében bekövetkezett főbb változásokat, valamint az állami erdőgazdaságok vadgazdálkodásának releváns adatait szemléltette „Vadföldgazdálkodás és a vadkármegelőzés jelentősége az állami erdőgazdaságokban” címmel.

Mindezek után következhetett a terepi bemutató, amelynek helyszínére – a Zselicség mélyére – hosszan kígyózó kocsisorban vonultak ki az érdeklődők. Itt két szomszédos helyen, egy 5 és egy 15 hektáros évelő méhlegelő tábla mellett felállított „info-ponton” lehetett előadásokat hallgatni. A keverékkultúrával kapcsolatos általános és tágabb értelmezésben vett információkat a Syngenta Kft. képviseletében Pecze Rozália, a méhlegelő program felelőse, a termesztésről és a vadgazdálkodásban szerzett helyi tapasztalatokról Halász Tibor vadgazdálkodási ágazatvezető adott át fontos ismereteket a megjelenteknek.

A minden részletre kiterjedő tájékoztatók után – ismét Kardosfán – Madarász István, az FM Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság Agrárközgazdasági Főosztály Agrárstatisztikai és Elemző Osztályának vezetője tartott mélyreható előadást a 2017. évi mezőgazdaságának aktualitásairól, kiemelten a zöldítés témakörében. A tartalmas elméleti és gyakorlati információcsere zárásaként egy nem kevésbé tartalmas kora délutáni ebéddel zárult a program.

A SEFAG Zrt. ezúton is köszönetét fejezi ki a Syngenta Kft.-nek az elmúlt években nyújtott szakmai támogatásért, valamint a program megszervezésben adott segítségért.

(SEFAG Zrt. nyomán Erdő-Mező Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

2019. január 24. 09:54

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.

Kedvezőtlen időjárás? Hyvido-val ez sem probléma!

2020. június 2. 06:33

Az időjárás az elmúlt években egyre hektikusabbá vált, egyre többször találkozunk aszály miatt bekövetkező károkkal. Ezek mérséklésében komoly szerepet játszik a terület adottságainak megfelelő agrotechnika, és a fajta/hibrid kiválasztása. A megfelelő teljesítményt csak a hibridspecifikus termesztéstechnológia és protokoll adja, ezért rendkívül fontos tehát a megfelelő nitrogén trágyázás, illetve a szárszilárdítás és a nagy termésért felelős jelentős mennyiségű fotoszintézisnek teret biztosító levélfelület fungicides megvédése.

Drágább lesz a csemegekukorica - kevesebb termett

2019. augusztus 27. 14:13

Kifogytak az európai konzervgyárak készletei csemegekukoricából, így a feldolgozók nagyon várják az idei termést, amely a szélsőséges időjárás miatt kissé elmaradhat hazánkban az elmúlt években átlagosan megtermelt 500 ezer tonnás mennyiségtől.

Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program

2018. november 9. 05:27

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében.