Július elsejétől a mezőgazdasági munkakörben alkalmazott 25 és 55 év közötti munkavállalók foglalkoztatása esetén a munkáltató 14,5 százalékos kedvezményt lehet érvényesíteni.
Július elsejétől a mezőgazdasági munkakörben alkalmazott 25 és 55 év közötti munkavállalók foglalkoztatása esetén a munkáltató 14,5 százalékos kedvezményt érvényesíthet az őt terhelő szociális hozzájárulási adóból – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erre vonatkozó előterjesztését szerdán fogadta el az Országgyűlés.
Az egyes adótörvények módosítására irányuló javaslatot 140 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett szavazta meg a parlament. A jogszabály alapján a kedvezmény a bruttó munkabér után jár, de legfeljebb 100 ezer forint után érvényesíthető.
A kedvezmény egész hónapra akkor érvényesíthető, ha a munkavállalót a hónap egészében mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatják. Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltató által igénybe vehető kedvezmény összegét a rész- és a teljes munkaidő arányában kell csökkenteni Az adókedvezményt költségvetési szerv nem veheti igénybe.
(MTI)