Agrárközélet

Agrárüzletágat indított az OTP leánybankja

Szuperfarm

Horvátországban indította el első önálló külföldi agrárüzletágát az OTP Csoport. A szervezet kialakítása később mintául szolgálhat más országokban működő leánybankok számára is.

Új, önállóan működő agrárüzletágat hozott létre az OTP banka Hrvatska, Agro Business Line néven. A horvát leánybank vezetése már a Splitska Banka integrációjának megkezdésekor felvetette, a magyar OTP Agrár pedig rögtön támogatta a kezdeményezést, részt is vettek a szakmai munkában. A piacelemzést és a stratégiaalkotást követően kevesebb, mint hat hónap alatt állt fel a szervezet, majd megkezdődhetett a külső kapcsolatrendszer kiépítése.

Az Agro Business Line csapatának tagjai a kereskedelmi bankolás különböző területeiről érkeztek, ugyanúgy megtalálhatóak lesznek a horvátországi központban, mint az ország egyéb régióiban.

„Az OTP magyarországi agrárágazatához hasonlóan az Agro Business Line kollégák főként a mezőgazdasági, élelmiszeripari és agrár-nagykereskedelmi ügyfelek kiszolgálásáért fognak felelni. Kiemelt célunk, hogy az agrárvállalkozók között is elérjük a horvátországi piaci részesedésünknek megfelelő szintet” – mutatott rá Balogh Tamás, az OTP Bank Agrár Értékesítéstámogatási és Üzletfejlesztési Főosztályának vezetője.

A magyarországi tapasztalatok részben átültethetőek a horvát piacra is. Az önálló horvát agrárüzletág kialakítása pedig mintaként szolgálhat más leánybankok számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ingyenes üzenetküldés: a szó elszáll, a chat megmarad

2019. március 25. 09:48

Piackutatásunkban arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy mely ingyenes üzenetküldő alkalmazásokat kedvelik a mezőgazdasági vállalkozások döntéshozói.

Mezőgazdaság: stagnálás vagy árcsökkenés jöhet

2018. március 13. 13:14

Trendfordulót jelez a mezőgazdasági árak növekedésének lassulása.

Kitekintés: a magyar agrárágazat helyzete

2019. március 2. 09:15

A magyar élelmiszergazdaság belső problémái évtizedekre nyúlnak vissza. A kilencvenes évektől kezdődően az is elmondható, hogy Magyarország messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő lehetőségeit – véli Benedek Fülöp, az OTP Agrárigazgatóság ügyvezető igazgatója egy vele készült interjúban.

Diplomácia: Nagykövetekkel tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. január 23. 09:48

A magyar mezőgazdaság legfőbb feladata a feldolgozottsági szint növelése, az öntözés fejlesztése és a generációváltás elősegítése, a kutatás-fejlesztés eredményeinek az agráriumba történő beillesztése. Nagy István jelezte, az idei év legfontosabb témája a közös uniós agrárpolitika (KAP).