Agrárközélet

Agrometeorológia: fokozatos lehűlés kezdődik

Agrofórum Online

Az elmúlt hetekben nyugati, délnyugati áramlással az ilyenkor megszokottnál több fokkal enyhébb légtömegek érkeztek a Kárpát-medence fölé, ami főként északkeleten, ködös, párás, az ország nagy részén azonban tavasziasan enyhe időjárást okozott. A meleg az elmúlt hétvégén, illetve e hét elején érte el tetőfokát.

A hét második felében megváltozik fölöttünk az áramlás iránya, és kelet, északkelet felől a hétvégére egyre hidegebb levegő áramlik fölénk. A közeljövőben tehát fokozatos lehűlésre kell számítani, de drasztikus hideg a hétvégén sem valószínű.

Az elmúlt héten, a legtöbb helyen száraz hétvége kivételével többször, sokfelé hullott gyenge eső, de összességében csak csapadéknyom és 10 mm közötti összeg. A több csapadék észak-keleten, illetve foltokban a déli országrészben esett. A talajok többnyire sárosak, a mélyebb rétegekben is jó vízellátottságúak. Továbbra is az Alföld déli részén, illetve a Tisza-mentén vannak kiterjedtebb belvizes területek, de a jelenlegi száraz, meleg időjárás a száradást segíti.

Az átlaghőmérséklet a mögöttünk álló héten mintegy 6-7 fokkal az ilyenkor megszokott fölött alakult. A napi minimum és maximum hőmérsékleti rekordok egyaránt megdőltek a hétvégén. A tartósan fagymentes déli országrészben már napok óta 15 fok körül alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, így egyes növények nedvkeringése is beindult.

Főként a déli lankákon rügyeznek a gyümölcsfák, és megkezdődött a metszés is. A ködösebb, párásabb észak-keleti országrészben ezek a folyamatok még nem jellemzőek, nyugalomban van a természet. A meleg időnek megfelelően a talaj hőmérséklete is jóval magasabb az ilyenkor megszokottnál, 5 cm-es mélységben 5-7 fokos értékek a jellemzőek.

A folytatásban keddig marad a meleg, majd fokozatos lehűlés következik. Kedden délután délnyugat felől egy frontrendszer, majd csütörtökön egy tőlünk délre örvénylő magassági hidegörvény felhőzete éri el hazánkat, a hétvégén pedig egy Észak-kelet Európa fölött elhelyezkedő nagy kiterjedésű anticiklon lesz időjárásunk meghatározója. Így a héten jellemzően sok lesz fölöttünk a felhő, napsütéses időszakokra kedden főként a nap első felében, illetve vasárnap lehet számítani. Szerdán és csütörtökön elsősorban a Dunántúlon várható eső, a Nyugat-Dunántúlon akár 20 mm is eshet.  Pénteken és szombaton már többfelé számítani lehet csapadékra, de csak 2-5 mm közötti mennyiség valószínű, északkeleten ennyi sem, és az esőt szombaton egyre többfelé havas eső, a hegyvidéki területeken havazás váltja fel.

Számottevő szél nem várható a héten, legfeljebb kedden és vasárnap élénkül meg a keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet a kezdeti 8-15 fokos maximális értékekről a hét közepére 5-10, majd vasárnapra 1-5 fokra esik vissza. A hajnali fagyok először északkeleten térnek vissza péntektől, majd vasárnaptól egyre nagyobb területeken csökken fagypont alá a hőmérséklet, de a jelenlegi számítások szerint a jövő hét elejéig -5 foknál erősebb fagyok a héten nem valószínűek. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete is fokozatosan csökkenni fog, de az ország nagy részén vasárnap estig még fagypont fölött marad az 5 cm-es talajhőmérséklet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mínusz 18,6 fok - Megdőlt az idei téli hidegrekord

2019. január 8. 17:10

Megdőlt az idei téli hidegrekord, kedden mínusz 18 foknál hidegebbet is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Több helyen várható talajmenti fagy hétvégén

2020. május 20. 08:34

A hétvége közeledtével északkelet felől hideg sarkvidéki eredetű légtömeg közelíti meg Magyarországot. Emellett jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ezeken az éjszakákon nem sok nedvesség lesz az ország fölött, azaz felhő nem, vagy alig lesz az égen, ráadásul a légmozgás sem lesz jelentős.

Jön a hétvége és ezzel együtt a záporok, zivatarok

2018. július 20. 05:12

A héten többfelé hátráltatta a mezőgazdasági munkákat szeles, záporos időjárás. A továbbiakban a szél mérséklődésére lehet számítani, de az időjárás csapadékos jellege megmarad, eleinte a keleti országrészben, majd a hétvégén egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok. Forróságra továbbra sem kell készülni, marad a nyári meleg.

Időjárás: ilyen még nem volt Magyarországon

2018. augusztus 30. 08:12

Habár még nincs vége a nyárnak, de a 2018-as év legmelegebb évszaka meteorológus szemmel nézve is furcsa szezonként vonul majd be a magyarországi klímatörténetbe.