Agrárközélet

Agrometeorológia – Változékony lesz az időjárás, sok csapadékra lehet számítani

Agrofórum Online

Az utóbbi pár nap inkább emlékeztetett március elejére, mint a májusban megszokott időjárásra; bár ebben az időszakban sem példa nélküli, hogy reggelente átmeneti fagy jelentkezik, de közel sem mondható általánosnak. A folytatás kevésbé lesz barátságtalan, de továbbra is a változékonyság fogja jellemezni az időjárást, legalábbis a hétvégén, helyenként igen sok csapadék hullására kell számítani.

A hét eddigi része, bár május van, áprilisi szeszélyességet mutatott az időjárás szempontjából. Az ország területén minden nap hullott csapadék, meglehetősen változatos területi eloszlásban. Egyes részeken semmi, vagy inkább a nyomcsapadékot épphogy túllépő mennyiség mutatkozott, de voltak részek, ahol 5-10mm eső is leesett. Csütörtök hajnalra virradóan az ország északi területein, és a dunántúli hegyekben, valamint a Kisalföldön átmeneti gyenge fagyok voltak, melyek károsíthatják a friss, zsenge hajtásokat.

A talaj mostanra a telítettségi közeli állapotban van szinte mindenhol az országban.

A hét második felében változékony lesz az idő. Pénteken és szombaton az ország egész területén számíthatunk csapadékra, főleg az ország keleti részében várható nagy mennyiségű csapadék zápor vagy zivatar formájában, a Dunántúlon inkább elszórtan lesz csapadék. A zivatarokat gyakran fogja nagy mennyiségű csapadék kísérni, helyenként villámárvizeket okozva, és sajnos a jégeső sem zárható ki, de ez csak lokálisan fog jelentkezni egyes helyeken.

A hőmérséklet mindenhol 20°C környékére melegszik napközben, a déli országrészekben sok helyen eléri a 25°C-ot is, tehát újra az évszaknak megfelelően alakul az időjárás.

(met.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Sokfelé lesznek záporok, zivatarok a jövő héten

2018. április 22. 17:24

A következő napokban is marad a meleg idő, többfelé 25 fok körüli maximumokkal, ugyanakkor a jövő héten a sok napsütés mellett többször várható eső, esetleg zivatar is.

Akadályozza az argentin betakarítást a viharos időjárás

2020. április 30. 10:33

Az argentin termelők a heves esőzések miatt felfüggesztették a szója és a kukorica betakarítását az ország központi térségében.

Visszatér a nyári meleg, záporokra továbbra is számítani kell

2018. június 17. 18:33

Csütörtökön a sok napsütés mellett helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A szél csak zivatarban erősödik meg.

Egyre melegebb lesz a következő napokban, leginkább sárra kell számítani

2019. január 13. 17:36

A következő napokban tovább melegszik az idő, a hét közepén néhol 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Emellett változékony idő várható, napsütés, de csapadék, eső és hó is lehet.