Agrárközélet

Amerika 12 milliárd dollár segélyt ad a farmereknek a vámtarifák okozta veszteségeik enyhítésére

MTI

Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére - jelentette be Sonny Perdue mezőgazdasági miniszter kedden egy telekonferencián.

A tárcavezető közölte, hogy a segítséget azoknak a gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek – a miniszter megfogalmazásában – „a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák” miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt.

Sonny Perdue leszögezte: a támogatást háromféle módon nyújtják: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével. „A ma meghirdetett program határozott kiállás amellett, hogy más nemzetek nem hatalmaskodhatnak a mi mezőgazdasági termelőink felett azért, hogy az Egyesült Államokat meghátrálásra késztessék” – jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatás „rövidtávú megoldás”, és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás.

A miniszter közölte azt is, hogy a tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat.

A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Az élelmiszer-felvásárlás és -forgalmazás keretében a szövetségi agrárminisztérium gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel. A kormányzati program harmadik eleme pedig az amerikai mezőgazdasági termékek kereskedelmének előmozdítása. A kormány anyagi erőforrásokat biztosít új külföldi piacok felkutatásához.

Sonny Perdue hangsúlyozta: a kormányzati terv végrehajtásához nincs szükség a kongresszus jóváhagyására, mert egy, még az 1929-es nagy gazdasági világválság idején elfogadott törvény lehetőséget teremt rá.

Donald Trump elnök a héten a középnyugati agrárállamokban tesz látogatást. Kedden Missouriban járt, majd Illinois és Iowa államokba látogat. Az NBC televízió pár héttel ezelőtt sugárzott riportja arról tanúskodik, hogy a középnyugati farmerek bizalma a termékeikre bevezetett külföldi védővámok ellenére sem ingott meg az államfőben.

A republikánus törvényhozók első megnyilvánulásai azonban negatívak voltak. Ron Johnson wisconsini republikánus szenátor például úgy nyilatkozott: az Egyesült Államokban „szovjet típusú gazdaság van kialakulóban, ahol komisszárok döntenek majd arról, ki kaphat felmentést, és ki juthat előnyökhöz”. John Thune dél-dakotai republikánus szenátor szerint „először meg kellene kérdezni az adófizetőket is, mielőtt csekkeket osztanak a farmerek között”. Ben Sasse nebraskai republikánus törvényhozó pedig úgy vélekedett, hogy a kormány „aranymankókat” ad a farmereknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kitekintés: a magyar agrárágazat helyzete

2019. március 2. 09:15

A magyar élelmiszergazdaság belső problémái évtizedekre nyúlnak vissza. A kilencvenes évektől kezdődően az is elmondható, hogy Magyarország messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő lehetőségeit – véli Benedek Fülöp, az OTP Agrárigazgatóság ügyvezető igazgatója egy vele készült interjúban.

Agrárüzletágat indított az OTP leánybankja

2018. december 23. 14:23

Új, önállóan működő agrárüzletágat hozott létre az OTP banka Hrvatska, Agro Business Line néven. A piacelemzést és a stratégiaalkotást követően kevesebb, mint hat hónap alatt állt fel a szervezet.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2020. augusztus 25. 12:48

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.