Agrárközélet

Aszálykár: hiába várják a gazdák a segélyt

Syngenta Blog

Az idei kivételes hőhullám és az aszály nagy károkat okozott a német gazdáknak. A központi kormány segélyeket igért, de december közepéig egyetlen igénylő sem kapta meg a támogatást.

Augusztusban ígérte meg a kormány a rászoruló farmerek támogatását, de máig senki sem kapott egy petákot sem – mondta el a Deutsche Welle tudósítójának Axel Finkenwirth, a német farmerszövetség, a Deutscher Bauernverband (DBV) szóvivője.

Összesen 8 ezer gazdálkodó kérte a sürgősségi segélyt az után, hogy augusztusban felmérték a termésveszteségek és a károk mértékét. Akkoriban a legsúlyosabban érintett mezőgazdasági termelők számára 340 millió eurós vészhelyzeti támogatást ígértek a helyi önkormányzatok, valamint a központi költségvetés. A DBV azonban 1 milliárd eurós támogatást kért, ám Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter nem hagyta jóvá az összeget.

Az ország több tartományában 25 százalékkal is csökkent a gabonatermés, mint például az északnyugati Alsó-Szászországban, ahol több mint 4 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be.

Az alsó-szászországi határidő egyébként november 30-án járt le, és egyelőre hiába várják a gazdák a tartományi mezőgazdasági miniszter, Barbara Otte-Kinast által kalkulált átlagosan 21 ezer eurós segélyt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Eperpiac: a jó kereslet ellensúlyozta a plusz költségeket

2020. június 23. 08:02

Idén különösen népszerűek voltak Németország déli vidékein a szedd magad eperszedések, közölte a termelők szakmai szervezete.

Az aszály több mint százezer hektár erdőt pusztított ki Németországban tavaly óta

2019. augusztus 3. 14:16

Hőség idején erdőtüzek, a hőséghullámok végén heves viharok tizedelik az állományt, és a tavalyi nagy aszály miatt az idei szárazság és hőség a legyengült és a kártevőknek kiszolgáltatott fákból álló erdőkre sújtott le.

Csökkenhet a német búzatermés

2020. május 21. 08:34

Ebben az esztendőben a németországi búzatermesztés 2,9 százalékkal eshet vissza éves alapon, ez 22,38 millió tonnás adatot eredményezhet.

Koronavírús: húsz százalékos húsáremelés jöhet

2020. július 28. 10:04

A húsüzemekben továbbra is rendkívül jelentős az idénymunka, amit alapvetően a nyári grillszezon okozta szezonális plusz kereslet indokol.