Agrárközélet

Átláthatóbbá tenné az unió az agrárárakat

Figyelő

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elkerülése és a termelői együttműködés javítása érdekében nagy lépésre szánta el magát az Európai Bizottság. Átláthatóbbá szeretné tenni ugyanis az élelmiszer-ellátási láncban megjelenő árakat, a transzparenciával biztosítva a méltányosságot – írja a Figyelő.

A megvalósítás nem tűnik egyszerűnek – vélik a bizottsági javaslatról az élelmiszerlánc termelői oldalának friss zöldséget és gyümölcsöt előállító szkeptikusai, akik mindjárt központosítást emlegetnek. A lényeg ugyanis éppen a marzson van, erről szól az üzlet, és az nem szokott nyilvános lenni – magyarázzák.

Az élelmiszerlánc mostani erőviszonyai nem véletlenül alakultak ki. A például tőkeerejüknél fogva előnyben lévő piaci szereplők pedig ki is használják ezt.

A kereskedői részről azt fogalmazták meg, hogy nem igazán életszerű egy kereskedőláncba rendszeresen, minőségi és mennyiségi szempontból is megfelelő élelmiszert beszállító termelő átadási árait összehasonlítani egy minőségi vagy mennyiségi gondokkal szembesülőéivel. Átlagot számolni pedig nem jó gondolat – fogalmaznak.

Nem is mindjárt az áraknál kellene keresni a megoldást, hiszen vannak saját márkás produktumok is, és ezek átadási ellenértékét nem lehet összehasonlítani más termékekével, legfeljebb a többi saját márkáséval – teszik hozzá már az élelmiszer-feldolgozói szegmensből többen is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Pörög a félkész ételek piaca

2020. április 8. 08:17

A Kraft Heinz megnövelte a félkész ételeket előállító alkalmazottainak számát, miután hatalmasat ugrott a kereslet az otthonukban maradni kényszerülő lakosság részéről.

Nagy mennyiségű tej és tejtermék megy kárba világszerte

2018. december 5. 09:48

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a fejlődő országok jelentős részében a tárolási és szállítási nehézségek miatt nagyobb százaléknyi tejtermék vész kárba a tejgazdaságtól a boltig tartó szakaszon, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban.

Szingapúrban a legmagasabb szintű az élelmiszerellátás biztonsága

2020. március 25. 08:17

A szupermarketek és élelmiszerüzletek polcai egyre több helyen ürülnek ki teljesen a világban. A nélkülözhetetlen élelmiszerekből sokan táraznak be otthonukban komoly készleteket.

Csökkentek a világpiaci élelmiszerárak augusztusban

2019. szeptember 5. 15:03

Augusztusban a szemes termények ára átlagosan 6,4 százalékkal (10,8 ponttal) 157,6 pontra csökkent havi összevetésben, különösen a kukorica és a búza áresésére, miközben emelkedett a rizs ára.