Agrárközélet

Az agrárium fejlődéséhez szükség van az uniós forrásokra

NAK

„Közös Agrárpolitika 2020 után – Segíti vagy hátráltatja a gazdákat az új közös agrárpolitika?” címmel tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetést a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.

Az esemény résztvevői hangsúlyozták, hogy a támogatáspolitika európai szinten ne változzon, a magyar gazdák pedig legalább a korábbi szintű forrásokat kaphassák meg.

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) 2020 után alapvetően átalakul. A mezőgazdasági termelőknek a közeljövőben még a jelenleginél is szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy ezeket a támogatásokat megkaphassák, mindeközben viszont csökkennek a közös büdzsében az erre a célra elkülönített források. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által a témában a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében Tusnádfürdőn megszervezett szakmai kerekasztal-beszélgetésen egyöntetű következtetésként elhangzott: a magyarországi és a határon túli magyar gazdálkodók alapvető érdeke, hogy ne változzanak a rendelkezésre álló források, hiszen csak így biztosítható az agrárium további fejlődése.

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára leszögezte: az mindenképpen pozitívum, hogy továbbra is tudunk Közös Agrárpolitikáról beszélni, de ezzel nem vagyunk megelégedve. Az Európa Unió agrárminiszterei azért lobbiznak, hogy emelkedjen az agrárium számára biztosított összeg. A szakember kiemelte: Magyarország korábban már többször jelezte, hogy hajlandó lenne megemelni a befizetéseket, de ezzel párhuzamosan cserébe több forrást is kér. A következő évek nagyon izgalmasak lesznek Magyarország számára, mert most dől el a felhasználható összeg nagysága – tette hozzá.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke szerint a KAP rendezésével kapcsolatban meghatározó igényként merül fel a stabilitás. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazat össztársadalmi szerepe szűkül, egyre nagyobb „küzdelmet” kell folytatni a korábbi támogatások megtartásáért. A Közös Agrárpolitika legyen a világpiaci tendenciákra reagáló a rendszer, csak így tartható fenn a hatékonysága – tette hozzá.

Az európai uniós tagságunk és az ebből fakadó közös agrárpolitikabeli részvételünk előny, hiszen a fejlődést generálta, de nem kívánunk másodrendű állampolgárok lenni – jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Az előnyökért komoly árat fizettünk, így mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon a támogatási arányunk – húzta alá. A büdzsé csökkentésével és az adminisztráció jelentős növelésével azonban nem lehet a Közös Agrárpolitikát működtetni – tette hozzá Jakab István.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége elnöke elmondta: mindenki számára elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitika tervezete, hiszen túlzó elvárások mellett kisebb forrásokat kíván biztosítani.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke elmondta: gyakorló gazdálkodóként megpróbálnak stabilitást teremteni, felkészülni a jövőre. Ennek megfelelően a keret csökkentése elfogadhatatlan, hiszen így a jövőre való felkészülés nem biztosított. „Termelőként azt látom, hogy egy jól működő KAP a vidék megtartó erejéhez járul hozzá” – hangsúlyozta Süle Katalin.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Frissítették a KAP-kalkulátor adatbázisát

2020. január 17. 09:03

A benyújtott és elfogadott kérelmek feldolgozása még folyamatban van, így az összegek végleges értéke várhatóan április végére realizálódhat.

Fiatal gazdáknak szervez szakmai programokat az agrárkamara és az AGRYA

2019. január 15. 13:33

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, az érdeklődők a kamara honlapján jelentkezhetnek.

Őstermelői igazolvány: március 20. a határidő

2018. február 22. 09:08

Az őstermelők 2018. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák.

Már elérhető a földügyi szabályok változásáról szóló kiadvány

2020. július 1. 13:03

2020. július 1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény.