Agrárközélet

Az agrárium számára kedvező törvénymódosításokat fogatott el az Országgyűlés

Agrofórum Online

Változnak a termőföldvásárlásra vonatkozó illetékmentesség szabályai, valamint a helyi gazdák számára előnyösen módosul a földforgalmi szabályozás.

Az Országgyűlés több, az agrárium számára kedvező törvénymódosítást fogadott el kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) kezdeményezésére változnak a termőföldvásárlásra vonatkozó illetékmentesség szabályai, valamint a helyi gazdák számára előnyösen módosul a földforgalmi szabályozás.

A NAK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemeli: a módosítás azon gazdák számára jelentős, akik olyan termőföldet vásárolnak – akár a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől is -, amely a vásárlás pillanatában haszonbérlettel terhelt. A NAK és Magosz által kezdeményezett módosítás lehetővé teszi, hogy a földvásárlók haszonbérlettel terhelt termőföldek után az eddiginél szélesebb körben mentesüljenek a vagyonátruházási illeték alól.

A módosítás értelmében azok is mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól, akik olyan földet vásárolnak, amelynek 5 éven belül lejár a haszonbérleti szerződése. Ennek feltétele viszont, hogy a birtokba kerüléstől 5 évig a földet a gazdálkodóknak saját maguknak kell mezőgazdasági vagy erdőgazdasági célra használni, más javára földhasználatot vagy haszonélvezetet nem lehet alapítani. Kikötés még, hogy a feltételek vállalásáról az adóhatóságnak nyilatkozni kell. A visszaélések elkerülését szolgálja, hogy aki a vállalt feltételeket nem tartja be, annak az eredeti illeték kétszeresét kell megfizetnie. A jogszabály a folyamatban lévő ügyekre is érvényes.

Közölték: kedden a NAK, illetve a Magosz kezdeményezésére az Országgyűlés megszavazta a földforgalmi szabályozás módosítását is. Ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy egyesek ökológiai gazdálkodás vállalására visszaélésszerűen hivatkozva megelőzzék a helyi gazdálkodókat az elővásárlási rangsorban.

A folyamatban lévő ügyekre szintén vonatkozó törvénymódosítás már csak annak adja meg a lehetőséget, hogy az ökológiai gazdálkodásra hivatkozzon, aki hivatalos tanúsítvánnyal rendelkezik arról, hogy ténylegesen folytat ilyen tevékenységet. A módosítás értelmében csak akkor lehet hivatkozni az ökológiai gazdálkodásra, ha a földterületen 3 éven belül lejár a haszonbérleti szerződés. Így megszűnik az a lehetőség, hogy akár több 10 év múlva birtokba vehető földek esetében hivatkozzanak erre az elővásárlási jogosultságra. Ugyanezek a szabályok a haszonbérleti szerződésekre is vonatkoznak, így ott is megszűnik ez a visszaélési lehetőség.

Az elmúlt hetekben több, a gazdálkodók számára kedvező kamarai kezdeményezés is sikerrel zárult, közülük a legfontosabb, hogy a NAK fellépésének eredményként a Miniszterelnökség összesen további 40 milliárd forintos forrással kiegészíti az agrár-környezetgazdálkodási programot – emlékeztetnek a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Szigorú kontrollt vár el az agrárszakma a Mercosur-megállapodás kapcsán

2019. augusztus 19. 18:26

Két évtizedes tárgyalási folyamatot követően az Európai Unió és a Mercosur-országok átfogó kereskedelmi megállapodásról döntöttek, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területét hozza létre. Az agrárium szereplői szerint a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében az európai hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a Mercosur-országokból érkező termékek mindenben megfeleljenek a szigorú európai feltételeknek.

Együtt vált felnőtté az Y generáció az okoseszközökkel

2019. február 2. 13:47

Ma már szinte magától értetődő módon kezeljük az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközöket. Ezek az eszközök, valamint a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlenek, amit az ágazat döntéshozóinak körében végzett országos felmérésünk eredményei is alátámasztanak.

Mezőgazdaság 4.0 - a jelen

2020. június 11. 04:36

Egy globális válság – háború, járvány vagy klímakatasztrófa – hoz hideget, meleget. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy-egy válság katalizátorként robbantott be küszöbönálló vagy épphogy elindult változásokat.

Elkészült a Digitális Agrár Stratégia szakmai tervezete

2018. március 5. 11:16

A dokumentum társadalmi vitát követően, még a tavasszal a kormány elé kerülhet.