Agrárközélet

Az EP-szakbizottság megszavazta a GMO-tilalom lehetőségét kiterjesztő jogszabály-módosítást

Agrofórum Online

A parlamenti szakbizottsági javaslat megerősítené a tagállamok azon jogát, hogy környezetvédelmi aggodalmakra hivatkozva tilalmat rendeljen el GMO-termesztésre.

Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága kedden megszavazta azt a javaslatot, amely – az eddigi szabályozást megváltoztatva – széles körben lehetővé tenné a tagállamoknak, hogy uniós szintű engedélyezés ellenére is megtiltsák genetikailag módosított organizmusok (GMO) termesztését a saját területükön.

Marco Contiero, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet agrárpolitikai igazgatója nyilatkozatban méltatta az EP-szakbizottság által megszavazott javaslatot, amely – megfogalmazása szerint – lényegesen jobb a tagállamok által a Tanácsban elfogadott szövegnél, azt ugyanis erőteljesen befolyásolta a GMO-párti brit kormányálláspont. Contiero szerint a mostani szavazás elősegíti a szilárd jogi alap megteremtését az európai országoknak ahhoz, hogy saját területükön megtiltsák a GMO-alkalmazást, és megnehezíti a biotechnológiai iparág képviselőinek dolgát, ha bíróságon akarják megtámadni az ilyen termesztési tilalmat.

A parlamenti szakbizottsági javaslat megerősítené a tagállamok azon jogát, hogy környezetvédelmi aggodalmakra hivatkozva tilalmat rendeljen el GMO-termesztésre, és korlátozná a biotechnológiai vállalatok szerepét a döntéshozatalban, amit az EU-országok szakminisztereinek közös álláspontja értelében kulcsfontosságúnak kellene tekinteni. Ezek után az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak – az Európai Bizottság bevonásával – az elkövetkező hetekben kísérletet kell tennie az álláspontok összebékítésére.

A GMO-párti kormányok álláspontját is tükröző tanácsi álláspont értelmében a nemzeti tilalom elrendelésekor nem lehetne környezetvédelmi aggályokra hivatkozni, a tilalmat elrendelni akaró kormánynak kötelessége lenne konzultációt kezdeményezni a biotechnológiai vállalatokkal, és az uniós elvi engedély megadása után két évvel már semmiképpen nem lenne szabad fenntartani nemzeti tilalmat.

Magyarország alaptörvényében rögzítette: területén nem kíván GMO-növényeket termeszteni és ilyen szervezeteket tartalmazó élelmiszereket előállítani.

Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője a szavazás után nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy a szakbizottság által megszavazott előterjesztés tartalmazza az általa kezdeményezett módosításokat. Értékelés szerint a szöveg támogatja a tagállamok szabad döntését, és erősíti a határon átnyúló szennyezések elkerülésére vonatkozó szabályozást.

„Hosszú út áll előttünk, de osztrák, horvát, szlovén, olasz és francia képviselőtársaimmal együtt bízunk abban, hogy a ma megszavazott felhatalmazással az Európai Parlamentnek sikerül minél előbb megegyezésre jutnia a tagállamokkal” – fogalmazott nyilatkozatában Hölvényi.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) EP-képviselője ugyancsak arról számolt be nyilatkozatában, hogy az általa is  kezdeményezett és most megszavazott módosító javaslatok érdemben csökkenthetik a mezőgazdasági géntechnológia használatával kapcsolatos kockázatokat, ideértve a határon átnyúló szennyezéseket. Egy új pénzügyi felelősségi rendszer garantálná, hogy a GMO-termelők viseljék az esetleges szennyezésekből eredő költségeket – tette hozzá.

A PM-es képviselő kiemelte, hogy az EP-szakbizottsági verzió kibővíti a GMO-termesztés tiltásának alapjául szolgáló indokok körét, valamint szigorú követelményeket fogalmaz meg a génmódosított és a nem GMO-növények együtt termesztésére vonatkozóan.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mit tehetünk a fenyércirok ellen?

2019. augusztus 29. 04:38

K. Margit kérdése: Környékünkön rengeteg a fenyércirok az utóbbi időben. Miért szaporodott és szaporodik el a fenyércirok, mit lehet ellene tenni?

A minisztériumi jelentés hatására emelkedett a három fő agrártermék ára

2020. január 13. 09:03

A kukorica tonnánkénti ára 152,2 dollárnak megfelelő szintig drágult, a búzaért 207,3 dollárnyit adtak tonnánként míg a szójabab 347,6 dollárba került.

Továbbra is mínuszban a gabonapiacok

2020. február 22. 13:17

Még mindig a koronavírus fogja vissza az árak emelkedését, egyre kevesebben bíznak abban, hogy a közeljövőben megélénkülhet a kereslet a gabonák iránt.

Osztozunk a kockázatvállalásban - AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2018. november 5. 12:55

Az AgriClime révén a Syngenta 2019-től már nem csupán az Artesian hibridekkel és a technológiai ajánlásokkal járul hozzá az eredményesebb kukorica termesztéshez, de pénz visszafizetési garanciával a termelésbe fektetett kockázatvállalásban is osztozik a termelőkkel.