Agrárközélet

Az erdélyi mezőgazdaság versenyképességének növelése is a feladatunk

AM

Nagy István agrárminiszter három napos erdélyi útja során egy vágópontot adott át Csíkcsomortánban, egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel, erdélyi gazdaszervezetek vezetőivel, valamint részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetésén a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Anyaországi mintára székely gazdák termelői összefogással hoztak létre vágópontot Csíkcsomortánban, amelyet Nagy István agrárminiszter adott át. Örömmel tölt el, hogy a fiatal székely gazdálkodók kezükbe vették saját sorsukat, céljukat pedig önerőből, együtt, összefogva valósították meg – fogalmazott Nagy István az átadó ünnepségen. Megjegyezte: ez a beruházás mintaprojekt is egyben, hiszen ilyen nem volt még Székelyföldön. A miniszter szerint, ha a gazdák sikeresen üzemeltetik a feldolgozót, az megnöveli a versenyképességet, nagyobb jövedelmet érnek el, ezáltal pedig növekszik a mezőgazdaság vidéki népességmegtartó ereje, ami Székelyföldön különösen fontos szempont.

Látogatása során Nagy István az erdélyi mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel, valamint erdélyi gazdaszervezetek vezetőivel  is egyeztetett. Az Agrárminisztérium fontos célkitűzése a teljes Kárpát-medencét lefedő agrárkapcsolatok erősítése és kiemelt feladat a magyar gazdálkodók érdekképviselete.  A tárca segítette a határon túli magyar agrárszervezetek létrehozását Felvidék, Muravidék, Horvátország, Partium és Erdély területén mind a tömbmagyar területeken, mind a szórványban, így a szaktárca ma már egy jól működő, átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik, nagyságrendileg fél millió magyar gazdálkodót ér el.

A mezőgazdaság modernizációjának hatása a vidékre címmel tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetést a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Nagy István a rendezvényen kiemelte, hisz a magyar falvak életképességében, véleménye szerint az élelmiszeriparnál biztosabb üzlet nem igazán látható. Meggyőződése, hogy a technológiai fejlődések ellenére a mezőgazdaságban az emberi munka is mindig jelen lesz. Hozzátette: az új igényekhez új szaktudással rendelkező szakembergárdára van szükség. Azt is elmondta, hogy a különleges, minőségi, illetve a mennyiségi termelés lehet az ágazat sikerességének kulcsa. Komoly feladatnak nevezte, hogy a jelenleginél több pénz maradhasson a gazdáknál, hogy a jövedelmezőségük növekedjen az Európai Unió tagjaihoz képest is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.