Agrárközélet

Az Országgyűlés elfogadta az élelmiszeráfa-csökkentést

Agrofórum Online

Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvények parlamenti végszavazása után. Több, az élelmiszeripart is érintő adócsökkentés került a törvénybe.

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések és a jövő év a kisebb adóadminisztráció éve lesz Magyarországon.

Jövőre 5 százalékra csökken a mostani 27 százalékról a hal, mint az egyik alapvető élelmiszer áfa-kulcsa. A kormány reményei szerint ezzel egy egészségesebb étkezési kultúrához is hozzá tud járulni a kabinet. A különböző sertésvágási melléktermékek és a belsőség áfája is csökken, a szakma azt vetette fel, ha a sertéshús áfája csökken, akkor a hozzákapcsolódó belsőségeknek is legyen alacsonyabb az áfája.

A vendéglátási szolgáltatások áfakulcsa is csökken, például kisebb adót kell a vendéglátóknak az étkezőhelyi vendéglátásban előállított étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italok után fizetni. Elmondta, ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik. Bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, 2017. július 1-jétől minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt.

A miniszter szerint az egyszerűsítések közé tartozik és az adócsökkentés mellett a versenyképességet is javítja az, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 22 százalékról 20 százalékra csökken jövőre.

Varga Mihály szerint az egyszerűbb adminisztrációt segíti, hogy jövőre a vállalkozásoknak nem kell külön bejelentkezni az önkormányzatnál, elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Emellett a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében csak 2018. július 1-jétől lesz kötelező a számlázó programok használatakor az online adatszolgáltatás.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

2018. február 26. 11:21

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

Megugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése

2020. január 16. 12:17

A növényi termékek felvásárlási ára átlagosan 0,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év novemberében, ami 4,1 százalékponttal magasabb az októberi mínusz 3,5 százaléknál.

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018. február 6. 08:00

Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.