Agrárközélet

Bayer – AGRYA összefogás született az innovatív magyar mezőgazdaságért

Agrofórum Online

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Bayer Hungária Kft. Együttműködésük arra a felismerésre épül, hogy a fiatal gazdálkodók által irányított versenyképes, hosszabb távon fejlődni tudó gazdaságok működése igényli az új, innovatív technológiai megoldásokat.

A mezőgazdasági termelés és a vidéki térségek hosszú távú gazdasági és társadalmi fenntarthatóságához elengedhetetlen a generációs és technológiai megújulás.

Az együttműködési megállapodás aláírása után Kesjár Kamilla, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA társelnöke elmondta: a fiatal gazdák szakmai szervezeteként kiemelkedően fontosnak tartják a fiatal gazdálkodók tevékenységének megerősítését. A Szövetség álláspontja szerint a piaci körülmények között is versenyképes gazdaságok tevékenységéhez fontos és szükséges az új technikai, technológiai megoldások alkalmazása. Ehhez kapcsolódóan kiemelt jelentőséggel bír, hogy a gazdálkodásukat kezdő fiatal gazdák könnyen elérjék a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható információkat, ismereteket.

Tora Péter, a Bayer Crop Science üzletágának vezetője hangsúlyozta üzletáguk elkötelezettségét az innováció iránt.  Mint mondta, Magyarország természeti adottságai kiválóan alkalmasak a magas szintű, fenntartható mezőgazdasági tevékenységre. A hosszú távú gazdasági és társadalmi fenntarthatósághoz azonban elengedhetetlen a generációs és technológiai megújulás. Az üzletágvezető a Fiatal Magyar Gazdák Magyarországi Szövetségével kötött együttműködési megállapodásról azt mondta, hogy a Bayer Crop Science üzletág egyik felelőssége, hogy az innovációkat a világ minden táján, így hazánkban is a kis-, és nagygazdálkodók rendelkezésére bocsássák.  – A Bayer többek között információ-szolgáltatással segíti a fiatal gazdálkodókat az innovatív és integrált növényvédelmi, és vetőmag használati eljárások alkalmazásában és adaptálásában – közölte Tora Péter.

Emlékeztetett arra, hogy a Föld népessége ma meghaladja a 7 milliárdot, és az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re már közel 10 milliárdan élünk bolygónkon, és a növekvő kereslet miatt rövid időn belül 60 százalékkal több élelmiszert kell termelni a világon.  A Bayer a fenntartható és digitalizált mezőgazdaságban látja a megoldást erre a kihívásra. Tora Péter azt mondta, hogy a Bayernek a fenntartható mezőgazdaság a gazdálkodók nyereségének növelését, az emberek életminőségének javítását, és a környezet megóvását jelenti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A New Holland metán hajtású traktor koncepciója elnyerte a 2018 Good Design díjat

2019. január 15. 08:02

A nemzetközi zsűri a metán hajtású traktor koncepcióját is beválasztotta a 26 nyertes közé. Valós körülmények között a koncepció traktor 10%-kal kisebb szén-dioxid emisszióval és 80%-kal kisebb teljes emisszióval dolgozik, mint a hasonló dízelmotoros traktor.

Mondja el véleményét a digitalizációról és az innovációról

2019. december 1. 15:33

Jelenleg zajlik a 2020 utáni közös agrárpolitika kereteinek kialakítása, és egyúttal megkezdődtek a hazai agráriumot érintő KAP Stratégiai Terv kidolgozásának előkészületei is. A folyamatnak most Ön is aktív résztvevője lehet!

Precízebbek a cseh farmok

2019. április 29. 11:33

A cseh kutatók évtizedek óta együttműködnek a nagy mezőgazdasági gépgyártókkal és a gazdálkodókkal és számos olyan megoldást hoztak létre, mint a különféle érzékelők, talajszondák és munkaalgoritmusok, amelyek segítenek fenntartani vagy javítani a talajminőséget.

Hamarosan indul az AGROmashEXPO, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny

2019. október 24. 04:36

2019. október 30-án indul az AGROmashEXPO, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny. A nevező cégek 2019. november 21-ig tölthetik fel pályázataikat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalra.