Agrárközélet

Biztosítási alkuszok szövetsége: harmadával nő az agrárbiztosítási keret az idén

Agrofórum Online

Harmadával, 4 milliárd forintra bővül az idén az agrárbiztosítási díjtámogatási keret.

Harmadával, 4 milliárd forintra bővül az idén az agrárbiztosítási díjtámogatási keret, mivel azonban a pénz ismét uniós forrásból származik, az összeget csak 2017 elején, az egységes támogatással egy időben folyósítják majd a termelőknek – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-vel.

A szövetség felhívta a figyelmet: a gazdálkodóknak számítaniuk kell arra, hogy a biztosítási díj őszi befizetését követően fél évig előfinanszírozniuk kell az akár több tízmilliós támogatási összeget.

A tájékoztatás szerint az idei díjtámogatásban olyan gazdálkodók részesülhetnek, akik május 23-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése során jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe szeretnék venni, illetve május 31-ig, de legkésőbb az ajánlat aláírását követő 5 napon belül az érintett biztosítási szerződéseket elküldik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak.

A FBAMSZ szerint évek óta dinamikusan növekszik a támogatott mezőgazdasági biztosítások állománya: míg az induló évben, 2012-ben még másfél milliárd forint alatt maradt a teljes állománydíj, idén várhatóan eléri a 7 milliárd forintot. A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszerben a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát kapják vissza utólagosan.

Amennyiben a kérelmekben szereplő díjtámogatási összegek meghaladják a támogatási keretet, a felosztást biztosítási típusonként eltérő mértékben végzik el. Az A típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára kötött csomagbiztosítások esetében, az előző évek gyakorlata szerint, várhatóan változatlanul kifizetik a díj 65 százalékát. A B típusba tartozó jégeső-, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások esetében 40-65, míg a többi, C típusú támogatott biztosítások esetében 30-65 százalék közötti lehet a visszatérítés – olvasható a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az MKB Csoport két tagja is az AgrárgépShow-n

2018. január 23. 09:25

A HUNGEXPO-n megrendezésre kerülő Agrárgépshow 2018 az év legnagyobb hazai agráripari kiállítása, ezért az MKB Pénzügyi Csoport számára kiemelten fontos, hogy teljes agrárportfoliójával képviselje magát az eseményen.

Agrárminiszter: a tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival

2019. augusztus 16. 09:32

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.

Eddig több mint 135 milliárd forintot helyeztek ki Agrár Széchenyi Kártyán keresztül

2019. április 9. 05:47

Több mint 7000 agrárvállalkozás használja napi szinten az Agrár Széchenyi Kártyáját, a konstrukció 2011. évi meghirdetése óta több mint 135 milliárd forint kedvező finanszírozási lehetőséghez jutottak az agrárszektor vállalkozói.

Hétfőtől már igényelhető az ingyenhitel

2020. április 28. 09:17

A kiemelt támogatások a 2020. december 31-éig hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya hitelügyletekre vehetők igénybe.