Agrárközélet

Brüsszel a pálinka pártján áll

MTI

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli, kétnapos plenáris ülésén elfogadta a szeszes italok meghatározását, kiszerelését és címkézését tartalmazó rendelet-tervezetről kialakított tárgyalási álláspontját.

Az álláspont szerint a pálinka és más szeszes italok előállításakor felhasznált etil-alkohol továbbra is kizárólag mezőgazdasági eredetű lehet, mivel ki akarják szorítani a piacról a kétes eredetű, vagy rossz minőségű etil-alkoholt.

Az uniós parlament álláspontja szerint továbbra is figyelembe kell venni a kistermelők, a hagyományőrző kisiparosok érdekeit és azt, hogy ne csak a nagyvállalatok, hanem a helyi termelők is folyamodhassanak a szeres italok földrajzi árujelzőinek nemzeti és uniós oltalmáért.

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében aláhúzta, a legfontosabb az, ne változzon a magyar sajátosságoknak megfelelő, jelenlegi rendszer. Mivel a pálinkafőzéssel foglalkozók többsége kisvállalkozó, fontos, hogy megmaradjon az egyszerű, gyors és hatékony eljárás, és a pálinkakészítők a lehető legnagyobb vállalkozási szabadságot élvezzék – tette hozzá.

A képviselő előremutatónak nevezte, hogy az EP álláspontja támogatja a magyar pálinkafőzési hagyományok megtartását, a magas minőséget, ami a megnövekedett versenyben még fontosabbá vált.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A pálinka nem játék! - Csak a kiváló minőség az elfogadható

2018. december 13. 04:36

Ez az írás a húszas éveinek elején járó Szőllősi Kristófról szól, aki, többek között, az ország legnagyobb pálinka- és párlatversenyén a Quintessence-n kategória győztes lett, és megmutatta, hogyan is lehet, illetve kellene ezt csinálni.

Az örök második – ősi magyar körtefajták

2019. február 23. 04:36

Az alma mellett a körtének is nagy hagyománya van hazánkban, sőt, számtalan finomabbnál finomabb ősi magyar körtefajta ismert. Ezek közül most az Árpávalérő, a Mézvackor és a Kálmán körte fajtákat mutatjuk be.

Jól fogy a portugál zöldség

2019. március 10. 11:03

A portugál gyümölcs- és zöldségfélék exportjának összesített értéke 2018-ban először haladta meg a 1,5 milliárd eurót.

Jelentősen esett a spanyol paradicsom ára 2018-ban

2019. március 5. 14:02

Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.