Agrárközélet

Business Superbrands díjat nyert az Agrofeed

Agrofeed Kft.

Idén tizenharmadik alkalommal ült össze a jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely márkánkat, az Agrofeed márkát érdemesnek találta a Business Superbrands 2020 védjegy viselésére. A Superbrands program célja a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák díjazása és megismertetése a társadalommal. Az Agrofeed Kft., hazánk egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója immár 3. alkalommal nyerte el a megtisztelő elismerést.

A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.

A bizottság döntése alapján cégünket, az Agrofeed Kft.-t ismét érdemesnek találták arra, hogy elnyerjük a már széles nagyközönség számára ismert Business Superbrands 2020 elismerést. A kitüntetést az üzleti szektor (B2B) legkiválóbb márkái kapják, azaz olyan magyarországi cégek, illetve márkák, amelyek elsősorban nem a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.

Az Agrofeed Kft. a hazai takarmányipar egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója, 19. éve megbízható partnere és ismert, elfogadott premix beszállítója a hazai állattenyésztő integrációknak, nagy és közepes állattartó cégeknek, telepeknek. Piaci sikereinket a jó minőségű alapanyagok, a minőségbiztosított gyártás mellett kiemelkedő szakmai szerviz tevékenységünknek is köszönhetjük.

„Cégcsoportunk dinamikus növekedése és eredményessége, a velünk együttműködő partnereink sikere nem lenne elképzelhető az Agrofeed Kft. vezetőinek, dolgozóinak magas színvonalú szakmai ismeretei és odaadó munkája nélkül. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2017 és 2019 után idén harmadszor is elnyertük a Business Superbrands díjat. Hisszük, hogy a minősítés nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt vásárlóink, üzleti partnereink mindennapi választásához és megerősít bennünket abban, hogy törekvéseink jó irányba tartanak.” – mondta Csitkovics Tibor, az Agrofeed Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az Agrárminisztérium új állattenyésztési törvényt fog megalkotni

2018. május 30. 12:54

Az agrárminiszter hangsúlyozta: "erős magyar mezőgazdaság nincs erős, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-előállítás nélkül".

3,1 százalékkal nőtt idén a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke

2019. december 11. 11:33

A növénytermesztés volumene 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. A 3,0 százalékos áremelkedéssel együtt az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit és 1569 milliárd forintot tett ki.

Jó úton haladunk az antibiotikumok visszaszorítása felé

2019. július 25. 07:42

A nagyüzemi állattenyésztésre jellemző Európában, hogy talán még sosem voltak ennyire megbízhatóak és veszélytelenek az európai állati eredetű termékek, mint manapság.

Terítéken az új állattenyésztési törvény

2018. október 30. 10:03

Az uniós jogszabály lényegi változást hoz abban, hogy alkalmazásával azonos alapelvek szerint kell működtetni a tagállamokban a törzskönyvezési, teljesítményvizsgálati és tenyészértékbecslési rendszereket.