Agrárközélet

Csak elektronikusan lehet állati eredetű melléktermékkel kapcsolatos jelentéseket benyújtani

NÉBIH

Megkezdődött a 2018-as jelentéstételi időszak az állati melléktermékekre vonatkozóan. Az idei évtől kötelezően elektronikusan benyújtandó jelentést a NÉBIH új Állati Eredetű Melléktermék Bejelentő Rendszerében tehetik meg ügyfelek.

Megkezdődött a 2018-as évre vonatkozó állati melléktermékkel kapcsolatos jelentési időszak. A jelentési időszak 2019. március 1-ig tart.

2019 januárjától a jelentéseket már csak elektronikus úton lehet teljesíteni, így megszűnt a papír alapon történő éves jelentés beadásának lehetősége.

Az előző évekhez képest változott az elektronikus bejelentő felület is.

A korábbi MEBER rendszert a NÉBIH Állati Eredetű Melléktermék Bejelentő Rendszere, röviden MR váltja fel. A MEBER rendszer (https://meber.nebih.gov.hu/meber/portal/) tehát megszűnik, ezért innentől már az MR felületén nyújtsák be jelentéseiket.

Az új MR felület a NÉBIH Ügyfélprofil Rendszerén keresztül érhető el, amelyhez az Ügyfélprofil Rendszeren belül a NÉBIH ügykatalógusában meg kell keresni az „Állati eredetű melléktermék éves vagy időszakos jelentés benyújtása” ügyet.

Az ügy kereshető kulcsszavakkal (például „melléktermék”), illetve elérhető a megfelelő menüpontokat kiválasztva (Ügyintézés és felügyeleti díj bevallás/Állat/Állati melléktermék/Állati eredetű melléktermék éves vagy időszakos jelentés benyújtása), vagy ide kattintva.

Az MR felületét a kiválasztott ügy leírásában a „Tovább az e-ügyintézéshez” gombra kattintva lehet elérni. Az MR felhasználói kézikönyve itt érhető el.

A jelentéseket az Ügyfélprofil Rendszerbe ügyfélkapus elérhetőségével bejelentkezett felhasználó a saját, illetve érvényes meghatalmazás esetén a meghatalmazója nevében is feltöltheti az MR-be. A meghatalmazás az Ügyfélprofil rendszer „Meghatalmazás” menüpontjában kérelmezhető.

Vonatkozó jogszabályhelyek:
2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 19. § (1)
45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról 17. §

További kérdés esetén, keresse fel a Nébih ügyfélszolgálatát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Nébih Ügyfélprofil Rendszerével, meghatalmazásokkal, általános jellegű kérdésekkel kapcsolatosan:

telefonszám: 06-1/336-9024

e-mail: ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu

Állati melléktermékekkel, az MR szakrendszer használatával kapcsolatos szakmai kérdésekkel:

e-mail: allatimellektermek@nebih.gov.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Véget ért a tavaszi élelmiszermustra

2019. április 30. 11:46

A hatósági szakemberek összesen 3.484 létesítményt vontak ellenőrzés alá, melynek során majdnem azonos számban tártak fel kisebb, illetve nagyobb mulasztásokat, 16 esetben a pedig a tevékenység korlátozására is szükség volt.

Madárinfluenza: Magyarországon nincs, de Európában előfordul

2019. március 27. 04:38

Magyarországon nincs, de Európában szórványosan előfordul a madárinfluenza - mondta Vajda Lajos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának vezetője.

Parlagfű-mentesítési kampányt indít a Nébih

2020. június 4. 10:47

Egyetlen tő parlagfű is több ezer magot termel, ami a következő évben már csírázik, újabb és újabb pollenszóró növényeket létrehozva.

Péntekig lehet bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

2019. május 27. 15:17

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is május végéig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat.