Agrárközélet

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

Agrofórum Online

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.

A burgonya, a cukorrépa és az olajos magvúak (napraforgó, repce) betakarított területe és hozama csökkent. 2019. december 1-jén a szarvasmarhák egyedszáma nagyobb, a tyúkoké majdnem ugyanakkora, a juhoké, a sertéseké, a pulykáké és a víziszárnyasoké kisebb volt, mint az előző év azonos időpontjában – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A hazai mezőgazdaság részaránya 2019-ben kissé alacsonyabb volt a korábbi évekhez képest a bruttó hozzáadott értéken (4,1%), a foglalkoztatáson (4,7%) és a beruházásokon (4,0%) belül. Ebben szerepet játszott, hogy a mezőgazdaság teljesítménye mérséklődött és beruházási volumene kisebb mértékben emelkedett, mint a nemzetgazdasági átlag.

(Forrás: KSH)

Az élelmiszeriparban a foglalkoztatottak 3,2%-a dolgozott 2019-ben, az arány nem változott az előző évihez képest. Az élelmiszeripari beruházások csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – hívta fel a figyelmet a KSH.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttes termék-külkereskedelmi forgalma 2019-ben az exportban és az importban közel hasonló mértékben bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A növekvő forgalommal párhuzamosan az egyenleg javult, a többlet 894 milliárd forintot tett ki.

Az uniós mezőgazdaság kibocsátási volumene 2019-ben alig emelkedett (0,5%) az előző évihez képest. Az uniós mezőgazdaság kibocsátásából hazánk 1,9%-kal részesedett, az egyes mezőgazdasági termékeket tekintve a kukorica esetében a legmagasabb Magyarország aránya az EU-s kibocsátásból.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderült, hogy a mezőgazdasági számlák előzetes adatai szerint 2019-ben az állattenyésztés volumene 1,7%-kal nőtt, a nagyobb súlyú növénytermesztésé ugyanennyivel mérséklődött. A teljes volumen így összességében 0,3%-kal volt alacsonyabb a 2018. évinél.

2019-ben az előzetes adatok szerint a munkaerő-ráfordítás nagysága 2,0%-kal elmaradt az előző évitől, és 384 ezer ember teljes munkaidős (évi 1800 óra) tevékenységének felelt meg. Ezzel a korábbi évek csökkenő tendenciája folytatódott.

2018-hoz hasonlóan a termelői és a ráfordítási árak egyaránt emelkedtek 2019-ben. Miután az előbbi nagyobb mértékben emelkedett, mint az utóbbi, így az agrárolló értéke 101,8% volt.

A növénytermesztési ágazat egyes termékcsoportjainak a termelése változatosan alakult: emelkedett a főbb gabonanövények termésmennyisége, visszaszorult az ipari növények termesztése, valamint kevesebb zöldség és gyümölcs termett.

A főbb haszonállatok közül 2019 folyamán a sertésállomány nagysága sokéves mélypontra csökkent, míg a szarvasmarháké rekordmagas szintre emelkedett, a tyúkállomány nem változott jelentősen az egy évvel korábbihoz képest.

A szántó ára 2018-ban 10%-kal emelkedett 2017-hez képest, amivel a több mint 7 éve tartó növekvő tendencia folytatódott – derült ki a KSH adataiból. Egy hektár szántóterületért átlagosan 1,5 millió forintot kellett fizetni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Díjaznák a legjobban működő vidéki innovációs együttműködéseket

2019. január 31. 10:33

Az innováció vidéken nemcsak az új termékek és szolgáltatások átvételéről, hanem a közös gondolkodásról is szól.

Teljesen automatizálnák a kínai mezőgazdaságot

2019. január 31. 12:03

Az automatizálásra való áttérés kulcsfontosságú a mezőgazdasági ágazatban, hiszen Kínában is gond az öregedő vidéki munkaerő.

A mezőgazdaság jövője az új technológiák támogatásában rejlik

2020. szeptember 26. 10:15

A COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszer-ellátás jövőbeli biztosításában.

Februárban próbaösszeírás lesz a mezőgazdaságban

2019. február 2. 03:33

Az adatfelvétel Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye 40 településére, továbbá Budapestre terjed ki, mintegy 5100 gazdaságot keresnek fel az összeírók.