Agrárközélet

Egyelőre kedvező a helyzet a hazai tejpiacon

Világgazdaság

Az AKI adatai szerint februárban a nyers tej országos termelői átlagára 98,18 kg/forint volt. A piacon most a túltermelés a jellemző, de a nyáron megfordulhat a folyamat.

Az enyhe tél miatt jelentős a túltermelés Európában, ez lenyomta az árakat, ami a hazai piacon is érezteti a hatását – mondta a Világgazdaságnak Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz-Tej Zrt. igazgatósági tagja. Szerinte spekulációra utal, hogy karácsony előtt még vajhiánnyal riogattak, most pedig már tejtúltermelésről van szó, mert a tejágazatra egyáltalán nem jellemző az ilyen mértékű termelésingadozás.

Mindenesetre a nyugat-európai spotpiacokon nagymértékű volt az árcsökkenés, hiszen szeptember és március között kétharmadára-felére esett az ár, ami a hazai termelői árakra is hat – bár nem ilyen riasztó mértékben. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint februárban a nyers tej kilogrammra számított országos termelői átlagára 98,18 forint volt. Ez a januárinál 1 százalékkal alacsonyabb, de az egy évvel korábbi átlagárat 7 százalékkal meghaladja.

– Érzékelhető, hogy több a tej, de a termelői csoportok működése és a hosszú távú, a jogszabály szerint hathónapos, szerződések is tompítják ennek a hatását, így csak a spotárak zuhantak be – mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. – A következő időszakban jön a tehenek természetes termelési csúcsa, de a nyári nagy melegben ellenkezőjére fordul a folyamat, kevesebb lesz a tej. Ezt a mostani két hónapot kell átvészelni, amihez a szerződések biztosíthatják a segítséget.

A terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a baljós jeleken kívül biztató folyamatok is vannak a tejpiacon. A vajárak például emelkedtek, mégpedig egy magasabb bázisról, mint egy éve. A tejzsír felértékelődése tehát még tart, az azért kapott többlethonorárium pedig „megtarthatja” a folyadéktej árát is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak idén augusztusban

2018. október 12. 09:17

A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett.

Áfacsökkentést és fokozott ellenőrzést sürget a tejágazat

2018. január 23. 09:05

A tavalyi év végére a hazai tejpiac stabilizálódott, a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára átlépte a 100 forintot, több feldolgozónál indultak fejlesztések.

Penny Market: nincs elég magyar tej

2019. március 26. 15:22

A Penny Market szerint nem volt elég  magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig közleményük szerint a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.

Tizenhat fejőrobot nyolcszáz szarvasmarhára

2020. augusztus 19. 11:40

Európa legnagyobb automatikus GEA márkájú fejőrendszere Németország Brandenburg tartományában működik. A 16 fejőrobottal működő rendszer a legnagyobb ilyen eddig a kontinensen és 800 szarvasmarhát tudnak vele fejni.