Agrárközélet

Egymilliárd forintnyi áfát csaltak el a műtrágyával

Agrofórum Online

Rendkívüli szervezettséggel folytatta tevékenységét az a bűnszervezet, amely külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedve több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Rendkívüli szervezettséggel folytatta tevékenységét az a bűnszervezet, amely külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedve több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban leplezték le őket.

A gyanú szerint a jól szervezett bűnelkövetői kör egy férfi és egy nő irányításával főként Németországból és Ausztriából vásárolt műtrágyát. A beszerzett árut papíron uniós és hazai székhelyű bukócégeken keresztül értékesítették hazai beszerző cégeknek, amelyek végfelhasználóknak adták tovább.

A bukócégek által kiállított fiktív számlák felhasználásával több mint egymilliárd forint áfát csaltak el az állami költségvetésből – olvasható a NAV honlapján.

Az irányítók könyvelőt, és két összekötő embert is alkalmaztak; utóbbiaknak a szervezeti szintek közötti kapcsolattartás mellett főként az árumozgás átpapírozását, a hamis dokumentáció kezelését intézték. Az áru tényleges útját próbálták követhetetlenné tenni.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói és kollégáik kétnapos akcióban 49 helyszínen dolgoztak. Tanúkat és nyolc gyanúsítottat kihallgattak. Emellett a bevetési járőregységek az ügyhöz kapcsolódó közúti ellenőrzést tartottak.

Az ország összes régióját érintő akcióban a költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérült: sokmillió forint készpénz, ékszerek, huszonhárom ingatlan, hét gépjármű, az ügyben érintett gazdasági társaságok üzletrészeinek lefoglalása, illetve zár alá vétele, továbbá negyvennégy bel-és külföldi bankszámla „befagyasztása”, továbbá 5200 tonna műtrágyakészlet lefoglalása eredményezte a teljes kármegtérülést.

A két irányító, a két összekötő ember, és a „bűnszervezet könyvelőnője” előzetes letartóztatásban van. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik, a bűncselekmény miatt büntetésként akár tizenöt évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

(kamaraonline.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Saját kálisóval lett teljes az EuroChem kínálata – Magyarországra érkezett az első szállítmány

2018. november 26. 13:33

A saját gyártású kálisó hamarosan a mezőgazdasági termelésben is elérhető lesz, könnyen kezelhető, granulált formában.

Folyadék műtrágya - nem biztos, hogy eddig jól csináltad!

2020. március 25. 09:23

A műtrágya árának emelkedésénél egy rosszabb dolog van, bár kevésbé nyilvánvaló, nevezetesen, ha nem hasznosul. Igen-igen tudjuk, a granulált műtrágya ameddig nem kap nedvességet, nem válik felvehetővé, ezért áll át egyre több gazdaság folyadék műtrágyákra.

Mérsékelten növekedtek a műtrágyaárak

2018. november 26. 10:22

A műtrágya-forgalmazók 1,2 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2018 első három negyedévében.

Hatékonyabb tápanyaghasznosítás a növénytermesztésben

2020. április 15. 13:31

A modern mezőgazdaság legnagyobb kihívása a környezetvédelem és a költséghatékonyság szempontjainak összehangolása a növénytermesztésben. A növények tápanyagellátása és maguk a tápanyagok nagyon fontos szerepet játszanak ebben a kérdésben. A megfelelő tápanyagoknak megfelelő időben történő kijuttatása az adott kultúrához az adott termőhelyen – ez a szükségleteken alapuló tápanyagellátás művészete.