Agrárközélet

Egyre intenzívebbek a magyar-mongol agrárkapcsolatok

Agrofórum Online

Az FM tájékoztatása szerint Nagy István Purev Sergelennel hétfőn tárgyalt Budapesten.

Magyarország a lehetőségek országaként tekint Mongóliára, ezért igyekszik egyre intenzívebbé tenni a magyar-mongol agrárkapcsolatokat – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a mongol mezőgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalása során.

Az FM tájékoztatása szerint Nagy István Purev Sergelennel hétfőn tárgyalt Budapesten. A megbeszélésen az agrártárca államtitkára örömét fejezte ki, hogy előkészületben van a magyar és a mongol génmegőrzési intézetek között egy együttműködési megállapodás, követve a miniszterelnöki látogatás során elhangzottakat.

Hangsúlyozza: Magyarország elkötelezett, a songinoi biokombinát 25 millió dollár – mintegy 7 milliárd forint – értékű, magyar kötött segélyhitellel történő rekonstrukciója mellett. A rekonstrukció a mongol élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítésének első fázisa lesz, amelyhez a magyar agrártárca minden szakmai segítséget megad.

Magyarország továbbra is érdekelt a mezőgazdasági mintagazdaságok létrehozására vonatkozó technológiák és termékek exportjában – szögezte le Nagy István. Jelezte továbbá: Magyarország jelentős tapasztalattal rendelkezik tejipari kutatások területén is.

Felidézte: az FM finanszírozza a fejlődő országokból – köztük Mongóliából is – származó hallgatók magyarországi agráregyetemen történő képzését. Fedezi a hallgatók tandíját, a jegyzetek, tankönyvek költségeit, a kollégiumi elhelyezés terheit, gondoskodik az egészségügyi ellátásukról és havi ösztöndíjat biztosít.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Törökország feloldotta a magyar szarvasmarha és juh bevitel korlátozását

2018. szeptember 14. 11:23

A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott.

A no-deal Brexit katasztrófa lenne a brit mezőgazdaság számára

2019. szeptember 7. 13:06

A brit farmerszövetség, a National Farmers Union (NFU) levelet írt Boris Johnson miniszterelnöknek, amelyben azt kérte, hogy ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, vámolják meg a tojás, egyes tejtermékek, kertészeti termékek és gabonafélék behozatalát.

Jól fogy a magyar bor külföldön is

2018. december 3. 11:47

A kiszállított tételek 61 százalékát a folyóborok tették ki, ugyanakkor mindkét kategóriában – a lédig és a palackozott termékeknél is – jelentősen nőttek az eladások.

Durván megviselte a koronavírus a holland virágkertészeteket

2020. május 18. 08:35

Összesen 22 százalékkal zuhant éves alapon a holland virágkertészeteket exportja az új típusú koronavírus terjedése miatt.