Agrárközélet

Egyre több élelmiszert vesznek interneten

Agrofórum Online

Jó negyedévet zárt a Target, az Egyesült Államok egyik jelentős, élelmiszereket is árusító, kiskereskedelmi lánca. A vállalat 59 centes egy részvényre jutó eredményt ért el a negyedév során, ami 19 centtel veri az elemzői konszenzus várakozását.

Árbevétel soron is a prognózis felett teljesített a cég. Meglévő üzletekben történő értékesítések 10,8 százalékkal nőttek, felülteljesítve a várakozásokat ezen a soron is. Bizakodásra ad okot, hogy a növekedés legjelentősebb részéért a vállalat e-kereskedelmi ága felelt – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A gyorsjelentést követően az emelkedés után végül 2,9 százalékos mínuszban zárt a Target részvények árfolyama. idén 8,4 százalékos mínuszban van a papír.

A cég a növekedés okaként a koronavírus miatti felvásárlásokat jelölte meg a gyorsjelentésben.

„Jelentős beruházásaink voltak, amelyek a dolgozóink és a vásárlóink biztonságát szolgálták” – hívta fel a figyelmet Brian Cornell, a Target Corporation vezérigazgatója.

A Targetnek több mint 1800 üzlete van az Egyesült Államokban, ezek közül 1535 a saját tulajdonukban. A cég az áruházak mellett digitális csatornákon is értékesíti az általa forgalmazott termékeket. A kínálatban kiemelten fontosak az élelmiszerek, beleértve a romlandó termékeket, száraz élelmiszereket, a tej- és fagyasztott termékeket.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

2021: a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve lesz

2020. január 7. 06:38

Az élelmiszer-biztonság nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő összetételű táplálékot jelent, amiben nagy szerepük kellene, hogy legyen a zöldségeknek és gyümölcsöknek.

Száz milliárd forintnyi beruházást tervez a Bonafarm

2019. május 17. 07:17

Az innovációt és a termékfejlesztést a fogyasztói igények is indokolják, hiszen a felmérések szerint a vásárlást ma már leginkább az egészséges termékek iránti kereslet, valamint a magas élelmiszerárak miatti aggodalom határozza meg.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018. március 1. 09:38

Az egész országra kiterjesztett ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek és a Nébih szakemberei végzik.

Egyre több élelmiszeripari céget érint a koronavírus

2020. március 27. 06:38

Van akit előnyösen, van azonban, akit még a nagyobb kereslet ellenére is hátrányosan érint a koronavírus kapcsán az élelmiszerek iránt megugrott igény.