Agrárközélet

Egyre többen veszik igénybe a kárenyhítési rendszert

Agrofórum Online

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet néhány hete közzétett kiadványában mutatja be a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR) 2016-ra vonatkozó működését és eredményeit.

Az MKR I. pillérében, azaz az agrár-kárenyhítésben – a végrehajtott jogszabályi változásoknak köszönhetően – részt vevő termelők száma és a befizetett kárenyhítési hozzájárulásuk is nőtt 2016-ban. Ez év időjárásában – 2015-tel ellentétben – az aszály nem volt számottevő, a tavaszi fagy és a jégeső azonban súlyos károkat okozott. Így összességében a károsodott területek és a kárenyhítő juttatásként kifizetett összegek 2016-ban jelentős mértékben csökkentek az előző évhez képest. Kárenyhítő juttatásban elsősorban a közepes és kisméretű gyümölcstermelő üzemek részesültek.

A II. pillérben, azaz a díjtámogatott biztosításoknál ugrásszerűen megemelkedett a biztosítást kötő termelők száma, és azzal együtt a díjállomány, valamint a kártérítés is. Mindhárom kategóriában több mint 30 százalékkal növekedtek a díjbevételek. A biztosítások területi lefedettsége minden növénykultúránál javult. A kárkifizetések és kárhányadok jelentősen emelkedtek, elsősorban a jégverés, a tavaszi fagy és a viharok sújtotta szántóföldi növénykultúrák és ültetvények esetében.

A mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében hirdették meg, így a biztosítási díjtámogatás éves forrása a 2015-ös 3 milliárd forintról 4 milliárd forintra emelkedett. A támogatási igény ismét meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat, ezért a korábbi két évhez hasonlóan a 2016. évi biztosítási díjtámogatás esetén is visszaosztás vált szükségessé.

További részletek az AKI itt elérhető kiadványában olvashatók.

(AKI/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Komoly fagy várható a jövő héten

2020. március 29. 08:03

Az előrejelzés szerint jelenleg a szerda tűnik a leghidegebbnek, akkor kora reggelre a fagyzugos helyeken mínusz 8-mínusz 10 fokig is lehűlhet a levegő.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

Fagyok és aszály! Elkéstem a biztosítással?

2020. április 27. 08:52

Az idén még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy biztosítsuk növényeinket valamilyen formában, mert a fagyok és az aszály már most jól láthatóan visszafordíthatatlan károkat okoz az ország teljes területén.

A barackfák szenvedték el a legnagyobb fagykárt márciusban

2020. március 31. 08:47

A korai kajszibarack fajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető.