Agrárközélet

Elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet

MTI

Az öt tiszai ország (Románia, Szerbia, Szlovákia, Magyarország és Ukrajna) vízgazdálkodásért felelős vezetői a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR) 2019. évi magyar elnökségének meghívására érkeztek Budapestre, hogy megerősítsék: elkötelezettek a Tisza vízgyűjtő területén a fenntartható vízgazdálkodásban.

A szeptember 26-i találkozón aláírták a felülvizsgált Tisza Együttműködési Nyilatkozatot, illetve elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet és közös programok elindításáról is döntöttek a szakemberek. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervet az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetésével megvalósult JoinTisza Projekt keretében dolgozták ki a tiszai országok szakemberei az EU támogatásával.

Pintér Sándor, a vízgazdálkodásért felelős belügyminiszter az aláírást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, a Tisza öt országot köt össze, lehetőségeket hoz a gazdaság, mezőgazdaság, turizmus és ipar területén, ugyanakkor veszélyeket is rejt, és példaként a 2001-es beregi árvizet említtette, amelyben a víz 2800 ingatlant mosott el. Pintér Sándor kiemelte: a most elfogadott Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv a későbbiekben még jobb együttműködésre ad alapot a tiszai országoknak mind a folyam nyújtotta gazdasági előnyök kihasználása, mind a veszélyhelyzetekre való jobb és szakszerűbb felkészülés területén.

A miniszter a JoinTisza projekt eredményeiről szólva példaként említette, hogy többek között 4,3 millió euró értékben a Tisza magyarországi szakaszának vízminőségét javító megoldásokat dolgoztak ki, a PET-palack- és a kommunálishulladék-szennyezés csökkentésével.

Ioan Denes román vízügyi és erdészeti miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, a Tisza vízgyűjtő területének legnagyobb része Románia területén helyezkedik el, ezért nagy felelősségük van a folyam vízminőségében és az árvízi védekezésben. Jelezte: továbbra is vállalják a tevékeny részvételt a közös gondolkodásban, a projektek végrehajtásában. Zeljko Radosevic szerb mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi államtitkár arról beszélt, mivel Szerbia a Tisza vízgyűjtő területének az alsó részén helyezkedik el, számukra az elfogadott Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv kivételes jelentőségű. Mint mondta, igyekeznek a jövőben is intenzíven ápolni a kapcsolatokat a Tisza vízgyűjtőjének partnerországaival, és biztosítani a jövő nemzedékének a megfelelő vízminőséget.

Vladimír Novák szlovák környezetvédelmi államtitkár az együttműködés fontosságáról beszélt és kiemelte, reményeik szerint az elfogadott Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv javítani fogja a folyam vízminőségét, a lakosság életminőségét, segít alkalmazkodni a klímaváltozás hatásaihoz. Ljubov Nepop magyarországi ukrán nagykövet elmondta, Ukrajna számára fontos az együttműködés a többi tiszai országgal és ezt – mint fogalmazott – folytatni is kell. A nagykövet kiemelte a tapasztalat- és információcsere valamint a partneri viszonyok javításának fontosságát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Létrejött az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet

2018. szeptember 24. 08:00

A 21. század egyik meghatározó kérdése, hogyan lehet egyre kevesebb egy főre jutó vízmennyiségből, egyre kisebb területen, egyre több ember számára megtermelni az élelmiszert.

XXVI. Búzatanácskozás - Versenyképes-e a magyar búza?

2019. május 30. 15:38

A konferencia fő témája ez alkalommal a „A búza tápanyagellátása - a sikeres termesztés kulcseleme” volt. Versenyképes-e a magyar búza? Mi várható a búzapiacon?

Összeírják a vízgazdálkodási műveket a falugazdászok

2018. október 4. 11:38

A feladat végrehajtása során a falugazdászok felkeresik a kamara azon tagjait, akik az elmúlt öt évben legalább egyszer öntözték a területüket.

Vízjogi engedély nélkül is díjmentesen lehet öntözni

2019. május 6. 09:17

Az intézkedést a szárazság miatt vezette be a kormány, a gazdák így külön engedély nélkül 1200 köbméternyi vizet használhatnak fel mintegy 100 hektárnyi területen legfeljebb egy hónapig, a tartósan vízhiányos időszakban.