Agrárközélet

Elkötelezetten a környezetért – Világszintű elismerő díjat kapott a KITE Zrt.

Agrofórum Online

2016. szeptember 14-én ünnepélyesen adták át a KITE Zrt. által elnyert Environmental Respect Awards (“Elkötelezetten a környezetért”) nemzetközi díjakat Magyarországon.

2016. szeptember 14-én ünnepélyesen adták át a KITE Zrt. által elnyert Environmental Respect Awards (“Elkötelezetten a környezetért”) nemzetközi díjakat Magyarországon. Ezzel az elismeréssel hazánkban, de még az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) szektorban is egyedül a KITE Zrt.-t tüntették ki. 

2016-ban Magyarország vezető mezőgazdasági integrátora, a KITE Zrt. első alkalommal nyújtotta be pályázatát az Environmental Respect Awards nemzetközi programra, ami azonnal díjesőt eredményezett számára. Nem csak az EMEA szektor regionális “Elkötelezetten a környezetért” díját hozták el, hanem a magasabb elismeréssel járó EMEA “Elkötelezetten a környezetért” Tiszteletbeli Nagykövete címet is ők érdemelték ki példaértékű értékesítési politikájuk elismeréseként. Mintegy 290 résztvevő értékesítő közül választották ki a hazai pályázót.


A két cég vezetősége, valamint a pályázat benyújtásáért felelős kollégák a magyarországi djíátadón

A program abból a célból alakult, hogy felhívja a figyelmet az agrokemikáliák forgalmazása során a jó termékkövetésre, a kereskedőket és viszonteladókat biztonságos üzleti gyakorlatra ösztönözze és elősegítse a környezettudatos felhasználás terjedését, valamint, hogy elismerje azokat a műtrágya- és növényvédőszer-kereskedőket, akik a környezet védelme mellett környezettudatos módon folytatják üzleti tevékenységüket. A program keretében elismert és díjazott kereskedők kiemelkedő eredményeket és követendő példákat tudnak felmutatni ezeken a területeken. A kezdeményezést 27 éve indította útjára két szakmaközi, nemzetközi szervezet az AgriBusiness Global és a CropLife, a Meister Media Worldwide közreműködésével, valamint a DuPont támogatásával.


Márvány Attila az amerikai díjátadón

A hivatalos, nemzetközi díjátadóra július 28-án került sor a Delaware állambeli Wilmingtonban, az Egyesült Államokban, ahol a KITE Zrt. nevében Márvány Attila agronómiai kereskedelmi vezérigazgató-helyettes vehette át az elismeréseket, aki az alábbiakat nyilatkozta: “Nagy megtiszteltetés, felelősség és óriási meglepetés a környezeti elkötelezettség nagykövetének lenni. Nagy örömmel vettem át a díjat. Ez a program is bizonyítja, hogy cégünk a legjobb úton halad a jövő felé. A környezettudatos szemlélet nagyon fontos vállalatunk számára. Olyan vegyszerekkel és termékekkel is kereskedünk, ahol ezen termékek felhasználására a legjobb megoldásokat kell kidolgoznunk és biztosítanunk.”


Elkötelezetten a környezetért


A nagykövetségért járó díj

(KITE Zrt.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

KITE: kereskedelmi tevékenységünk változatlan

2020. március 30. 13:55

Magyarország Kormánya - a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében - az ország egész területére vonatkozó kijárási korlátozást rendelt el a 2020. március 28-tól április 11-ig terjedő időszakra. A rendelet 4. §-ában foglalt - ide vonatkozó - pontok szerint a korlátozás a KITE Zrt. működését nem befolyásolja, a járványügyi helyzet idejére korábban bevezetett munkarend szerint folytathatják tevékenységüket.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

KITE: közelebb a partnerekhez

2018. december 11. 12:11

20-ra nőtt a KITE Zrt. alközpontjainak száma. Ünnepélyes keretek között, a cég vezetőinek és partnereinek körében nyílt meg a legújabb aszódi bázis a Céhmester úton.