Agrárközélet

Fazekas Sándor: a mezőgazdaság az egyik leggyorsabban bővülő ágazat

Agrofórum Online

A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban növekvő ágazat, a nemzetgazdasági növekedés hajtómotorja volt 2016-ban.

A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban növekvő ágazat, a nemzetgazdasági növekedés hajtómotorja volt 2016-ban – jelentette ki a földművelésügyi miniszter szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

Fazekas Sándor felidézte a statisztikai adatokat, közöttük azt, hogy az első háromnegyedévben a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének volumene 17,9 százalékkal nőtt, ennek köszönhetően 0,6 százalékponttal járult hozzá a 2,1 százalékos GDP-növekedéshez. Így meghaladta például az autógyártást, a gyógyszeripart, az élelmiszeripart, és az elektronikai ipart is magába foglaló feldolgozóipar 0,2 százalékpontos értékét – hangsúlyozta. Hozzátette: a mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta  folyamatosan növekszik, a kibocsátás az idén 2620 milliárd forintot tesz ki, – 55 százalékkal nőtt ebben az időszakban – és történelmi rekordot jelent – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a teljesítményben az állam is tevőleges szerepet vállalt azzal, hogy biztosította a szükséges feltételeket: a megfelelő szabályozási környezetet, a támogatási forrásokat a munka elvégzéséhez. A problémák között ugyanakkor megemlítette a sertés- és tejpiaci válságot, a madárinfluenza miatti exportkiesését, és azt, hogy az alacsony mezőgazdasági árak minden termelőnek gondot okoznak. Ismertette, búzából 5,6 millió tonnát takarítottak be a gazdák, 5 százalékkal többet, mint egy éve és 18 százalékkal többet, mint a 2011-2015 közötti években. Az 5,4 tonnás hektáronkénti hozam pedig szintén kiugróan jónak számít. Repcéből 809 ezer tonna került a magtárakba, 57 százalékkal több, mint 2015-ben, ugyancsak rekord, 3,2 tonna/hektáros átlaghozammal.

Az őszi betakarításnál a kukorica termésmennyisége meghaladja a 9 millió tonnát, napraforgóból 1,8 millió tonnát takarítanak be, 20 százalékkal haladva meg az előző év és 28 százalékkal a 2011 és 2015 közötti évek szintjét. Ezzel Magyarország idén az Európai Unió legnagyobb napraforgó-termelője, a közösség termésmennyiségének 22 százalékát adja – mondta.

Az állatállomány növekedése vegyes képet mutat – jegyezte meg a tárcavezető. A szarvasmarha-állomány a tejpiaci válság ellenére is tovább növekedett, folytatódott a juhok számának bővülése is, míg a sertésállomány elmaradt az egy évvel korábbitól, bár itt várhatóan változás következik be, mert a sertés ára emelkedésnek indult. Az állattenyésztés támogatása 63,5 milliárd forint volt. Az ágazat exportteljesítménye 8 milliárd euró körül van, amely várhatóan növekszik majd, ha a mezőgazdasági árak emelkednek. Hangsúlyozta, hogy ezt az exportbevételi szintet a magyar mezőgazdaság úgy teljesíti, hogy az árak évek óta csökkennek.

Beszélt arról is, hogy kormány határozott adócsökkentési politikát folyta, amiből az FM is kiveszi a részét. Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése évek óta folyik. Most a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának mérséklése van napirenden, az áfacsökkentés 2017 január elsején léphatályba, ami több tízmilliárd forintos megtakarítást jelent a családoknak, és fehéríti az ágazatot is. A tárcánál további áfacsökkentéseken is dolgoznak, ezen a területen lényegében valamennyi eddig kimaradt belföldi élelmiszer szóba jöhet – mondta. Hozátette mindez védi a munkahelyeket is. Beszámolt arról is, hogy az ágazatban foglalkoztatottak száma az első háromnegyedévben 219 ezer volt, 8,3 százalékkal, 16,7 ezerrel több, mint egy éve.

Az államreform keretében a tárcát is érinti az intézményi átszervezés, amelynek a legjelentősebb állomása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) az Államkincstárhoz kerülése. Ez a munka most is folyik, és a tárcánál bíznak benne, hogy a gazdák számára a kifizetések továbbra is zavartalanok lesznek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) önálló szervezetként működik tovább, funkciói tovább erősödnek, amihez a szükséges anyagi források is rendelkezésre állnak. Emellett az Agrármarketing Centrum (AMC) újra önálló szervezetként működik, és így az ágazat számára a szükséges marketingtevékenységet közvetlenül tuja biztosítani.

Közölte a tárca azért alkotta meg az ágazat 2050-ig szóló fejlesztési elképzeléseit, mert úgy ítéli meg, hogy szükség van az uniós ciklusokon túlmutatót stratégiai tervezésre. A program lényege, hogy Magyarország GMO-mentes, jó minőségű, egészséges élelmiszert termeljen, és vigyen piacra mind bel-, mind pedig külföldön húzta alá Fazekas Sándor.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Vezető szerepre törekszik hazánk a dróntechnológia fejlesztésében

2019. november 9. 09:04

Ma már napi szinten használ ilyen eszközöket a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, a logisztika, a szállítás, a közlekedés, drónokkal felügyelnek hálózati infrastruktúrákat és közszolgáltatásokat.

Elengedhetetlen a fiatalok bekapcsolódása az agráriumba

2019. október 3. 10:02

A fiatalok bekapcsolódása az agráriumba nélkülözhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a kormány Facebook oldalára feltett videóban.

Mondja el véleményét és formálja a mezőgazdaságot!

2020. március 23. 15:32

A Kleffmann Group alapítása óta elkötelezett híve volt az elsőrangú mezőgazdasági piackutatásnak és szaktanácsadásnak. Az elmúlt több mint 25 év során teljes körű piackutatási szolgáltatást nyújtottunk, amely során kulcsfontosságú információkat biztosítottunk ügyfeleinknek a mezőgazdasági ágazatokkal kapcsolatosan.

Nagy lehetőség előtt áll a hazai agrárium

2018. március 6. 10:21

Egy állattenyésztő telep dolgozója a jövőben sokkal inkább egy digitalizált táblát fog kezelni, a kétkezi munka aránya csökkenni fog.