Agrárközélet

A feldolgozók után a kiskereskedelmi láncok is termelői tulajdonba kerülhetnek

Világgazdaság

Az agrártárca által ösztönzött integrációk működésének eredményeként előbb a feldolgozók, húszéves távlatban pedig már a kiskereskedelmi láncok is termelői tulajdonban lesznek – legalábbis ezt állítja Nagy István agrárminiszter, a Világgazdaság keddi számában megjelenő interjújában.

Tervei szerint változnak majd az öröklési szabályok is, ami – reményei alapján ellenzéki támogatással – lehetőséget ad a mezőgazdaságot szerinte gúzsba kötő osztatlan közös földtulajdon megszüntetéséhez.

Tájékoztatása szerint a vízügy nem kerül vissza a Belügyminisztériumtól az agrártárcához, de utóbbi egy öntözési ügynökséget hoz létre, amelynek arról kell gondoskodnia, hogy a gazdák hozzájussanak az öntözővízhez.

Nagy István elmondta azt is, hogy a „Földet a gazdáknak!” programhoz hasonló mértékű földprivatizációt nem terveznek, de a nemzeti földalap feladata lesz a kisebb parcellák megvásárlása, birtokba rendezése és értékesítése.

A haszonélvezeti jog megvonása miatt született uniós bírósági elmarasztaló döntést pedig úgy értékelte, hogy az érdemben nem befolyásolja a folyamatokat, ugyanis a kormány elérte célját.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Sokkal jövedelmezőbb a durumbúza

2018. május 14. 11:59

A korszerű nemesítési eljárásoknak köszönhetően, a jobb tűrőképességgel rendelkező fajták miatt az elmúlt évtizedekben széles körben elterjedt a világban.

Bólyban újraindul a szójaintegráció

2018. február 7. 21:19

Bóly szerződéses rendszerben kívánja működtetni a szójaintegrációt, aminek számos részlete kiderült.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

Pattogatni való kukorica: nem csak finom, de jó üzlet is

2020. január 7. 11:47

A Győr melletti Kránicz tanya a székhelye annak az a Agrogenius Kft-nek, amelyet Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapított tizenöt évvel ezelőtt. A cég mára már nemcsak európai, hanem ázsiai exportra is termel, illetve szerződött partnereikkel termeltet pattogatni való kukoricát. Mindezt olyan sikerrel teszik, hogy szinte már nem is tudják a rendeléseket kielégíteni, további beszállítókra lenne szükségük… Krániczné Mayer Erikával, a cég vezetőjével beszélgettünk.