Agrárközélet

Felértékelődik az erdők szerepe – februártól helyettes államtitkár felel az erdőkért

MTI

Felértékelődik az erdők szerepe a mezőgazdaságon belül, mindez pedig nemcsak a támogatáspolitikában, hanem az Agrárminisztérium szervezetén belül is megmutatkozik, ahol februártól helyettes államtitkár felel az erdőkért - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A tárcán belül új profilt kapott a földügyekért felelős államtitkárság, amely februártól az erdőkért is felel.

Amint azt a lap a minisztériumtól megtudta, kiemelt szerepet kapnak a tárcánál az olyan stratégiai jelentőségű ügyek, mint az öntözésfejlesztés vagy az erdőgazdálkodás. Ezért döntött úgy az agrárminiszter, hogy létrehoz egy erdőkért felelős helyettes államtitkárságot, amelynek az élére Szentpéteri Sándor erdőmérnököt nevezte ki.

A szakember, aki mind igazgatási, mind gazdálkodói szakmai gyakorlattal rendelkezik, február elsejétől látja el a helyettes államtitkári feladatokat.

A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy az erdősültség aránya 2050-re elérje a 27 százalékot Magyarországon. Az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően ma ez az arány meghaladja a 21 százalékot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Változott az erdőkárok helyreállítását segítő pályázati felhívás

2018. március 2. 10:04

Módosult az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállításának támogatására vonatkozó pályázati felhívás.

Budapestnek főtájépítésze/főkertésze lett!

2020. január 24. 06:36

A főtájépítész célja az, hogy a település fejlődésében, fenntartásában egységes zöldszemlélet, koncepció valósuljon meg nemcsak belterületen, de külterületen is.

Évente 10 millió hektár erdő tűnik el - határozott fellépést sürgetnek

2020. július 25. 13:24

A FAO által közzétett jelentés szerint 1990 óta mintegy 420 millió hektárnyi erdőterület tűnt el. Bár az erdőirtás mértéke az elmúlt három évtizedben csökkent, évente így is mintegy 10 millió hektár tűnik el.

További 7 milliárd forint támogatás erdők telepítésére

2020. február 24. 11:32

Az irányító hatóság eddig 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, ezzel közel 7400 hektár új erdő telepíthető.