Agrárközélet

Félmilliárd forintos projekt keretében újul meg a dunaföldvári malom

MTI

Több mint 500 millió forintos projekt keretében korszerűsíti dunaföldvári malmát a nyíregyházai székhelyű Gabona- Olajos és Fehérjenövények Termelését Koordináló (GOF Hungary) Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Szurovcsák András ismertetése szerint a létesítmény a korszerűsítés után az ipar 4.0 technológiával működik majd: automatizált berendezések segítségével folyamatosan nyomon követhető lesz a gyártott liszt mennyisége, minősége, automata zsákoló berendezést és új hídmérleget építenek be. A malomépület hőenergia-szükségletét az ott keletkező pelyvából biztosítják – tette hozzá.

Az 505 millió forintos projektet, amelyet 187 millió forinttal támogat a Gazdasági és Innovációs Operatív Program, két éven belül valósítják meg.

Az ügyvezető elmondta: a fejlesztéssel a malom kapacitása nem nő, de több minőségben lesz képes előkészíteni és tárolni lisztfajtákat, pontosabban tudják majd kiszolgálni vevőiket, és abban bíznak, hogy egy új piacot, a kekszliszt piacát is el tudják érni.

A dunaföldvári malom évente 45-48 ezer tonna búzát képes feldolgozni, kapacitása havi 3000 tonna liszt. A malom a cég árbevételének felét adja.

A GOF Hungary Kft. több mint hatvan gabonatermesztő tulajdonában lévő társaság, amelynek három fő tevékenysége az inputanyagok közös beszerzése, a közös értékesítés és a malomipari feldolgozás. A társaság 2017-ben 6,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, a 2018-as árbevétel az ügyvezető tájékoztatása szerint ettől – az árak tavalyi csökkenése miatt – valamivel elmarad.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tovább drágulhat a liszt

2018. február 6. 09:36

A tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte.

A javuló terméskilátások miatt csökkent a szójabab ára

2020. július 22. 11:02

Óvatos hangulatban zajlott a kereskedés a párizsi árutőzsdén, enyhe fölényben voltak a vevők, ugyanis a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce vesztett értékéből.

Sokat esett a búza ára

2019. december 7. 05:38

A búza jegyzésára 0,7 százalékkal a tonnánkénti 191,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban. A termék kurzusa négy hónapja nem zuhant annyit egy hét alatt, mint most.

Hosszú távon nem várható a kukorica drágulása

2019. november 11. 10:17

A búza ára 0,2 százalékkal 510 dollárcentre esett vékánként. A repce 0,5 százalékkal drágul a világpiacon.