Agrárközélet

Fityiszt mutatnak a befektetők az afrikai mezőgazdaságnak

Syngenta Blog

A világ szántóterületének mintegy 60 százaléka Afrikában van, és milliárd dolláros befektetésekre van lehetőség szerte a földrészen – állapították meg a dél-afrikai Johannesburgban rendezett Afrikai Befektetési Fórumon. A befektetők azonban nem tolonganak.

Mielőtt azon lamentálnánk, miért is érzik a befektetők kockázatosnak Afrikát, nézzük meg a térképet: könnyen lehet, hogy valóban a kontinensen van a világ művelhető területeinek 60 százaléka. Afrika ugyanis akkora, hogy simán belefér az Egyesült Államok, India, Kína, és Japán, sőt még Európa egy részének is jutna rajta hely.

Ami a befektetéseket illeti, a johannesburgi befektetési fórumon arra szólították fel az afrikai bankokat, biztosítási intézményeket és befektetőket, hogy lazítsanak a feltörekvő agrárvállalkozásokkal szembeni szigorú követelményeiken.

A kis családi farmoknak nagy szükségük lenne hitelre, azonban a befektetők húzódoznak, hiszen több államban nagyon bizonytalan a politikai helyzet, arról nem is beszélve, hogy a termények szállítása bonyolult, költséges és néha kockázatos. A határokon való hosszadalmas várakozás alatt romlik az áruk minősége. A tengerparttal nem rendelkező országok vállalkozásai különösen arra panaszkodnak, hogy a termékek eljuttatása a kikötőkbe olyan hosszadalmas, hogy sok esetben jelentős veszteséget szenvednek el a késlekedés miatt.

Emellett Afrika-szerte kevés a gabonaraktár, a kiszámíthatatlan áramellátás pedig arra kényszeríti az élelmiszergyártókat, hogy drága dízelüzemű generátorokat használjanak.

Mindezek után nem csoda, hogy a pénzügyi intézmények továbbra is kockázatosnak tartják a kisüzemi gazdálkodóknak adandó hiteleket. Tshokolo Nchocho, a dél-afrikai Land and Agriculture Bank ügyvezető igazgatója szerint a fő baj az, hogy a hitelintézetek túlzott mértékű biztosítékokat követelnek, így a hitelek elérhetetlenek a kis mezőgazdasági vállalkozások számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Egy kép többet mond ezer szónál

2019. augusztus 28. 12:34

Felgyorsult világunk tele van ellentmondással. „Nincs időm olvasni” – halljuk egyre gyakrabban, ugyanakkor mind többet nézünk mozgóképeket mindenféle képernyőn.

Orbán Viktor: a magyar gazdáknak vasárnap nemet kell mondaniuk a bevándorlásra

2019. május 23. 17:38

Brüsszel a gazdák pénzének egy részét el akarja venni és oda akarja adni a migránsok támogatására, amit meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Fejér megyei Mezőfalván, a III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow rendezvényén.

Gutenberg megnyugodhat

2019. július 29. 08:33

Sokunk gyermekkorának kedves emléke, amint apa a reggeli kávéja mellett újságot olvas. Többünk életében apa már nincs jelen, de mi a helyzet az újságokkal?

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.