Agrárközélet

FM: A sikerre, összefogásra és a vidék támogatására szavaztak a gazdálkodók

Agrofórum Online

A gazdák egyértelműen az elmúlt évek sikereire, az összefogásra, valamint a vidék következetes és folyamatos támogatására szavaztak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttválasztásán - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szombaton, az MTI-vel.

Az agrártárca sajtóirodája közleményében emlékeztetett, a nem végleges adatok szerint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) több mint 88 százalékos támogatást szerezve nyert a pénteki voksoláson, a baloldali pártok által támogatott Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) pedig súlyos vereséget szenvedett.

A Magosz magabiztos sikere bizonyítja, hogy a szervezet az elmúlt öt évben jól bevált, professzionálisan működő érdekképviseleti rendszert alakított ki, amely sikeresen képviseli a gazdák, gazdálkodók érdekeit, képes együttműködni az agrárium különböző szereplőivel, így többek között az FM-mel is – fogalmazott a minisztérium. Kiemelték továbbá, hogy a kamarával és a Magosszal folytatott együttműködésük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években a magyar agrárium komoly eredményeket mutatott fel, növekedése az egyik legjelentősebb volt az Európai Unióban.

A mezőgazdaság termelékenysége és az ágazatban foglalkoztatottak száma növekszik, a gazdák és gazdálkodók lehetőségei egyre bővülnek – tették hozzá.

A NAK pénteken tartotta megyeiküldött-választását, amelyen 360 ezer kamarai tag vehetett részt a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontokban.

A tervek szerint az Országos Kamarai Választási Bizottság hétfőn ülésezik és hirdeti ki az agrárkamarai megyeiküldött-választás eredményét. Az alakuló megyei küldöttgyűléseket 2017. november 23-25. között tartják, a megyei küldöttek megválasztják az országos küldötteket és a megyei tisztségviselőket. Az országos tisztségek betöltésére az országosan legtöbb nyertes megyei küldöttlistát állító jelölőszervezet tehet javaslatot, az alakuló országos küldöttgyűlést 2017. december 20-án tartják.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Bízzanak a jövőben! - üzeni Tóth Katalin helyettes államtitkár a határon túli gazdáknak

2018. január 20. 12:51

Orientálni szeretnék a határon túli gazdákat a tudatosabb gazdálkodás irányába, valamint a lehetőségeik, az adottságaik, a specialitásaik jobb kihasználására.

Az FM kiemelt feladatának tekinti oktatási intézményei fejlesztését

2017. február 25. 19:41

Az iskolahálózat fejlesztésének keretében, a pályázati lehetőségeknek köszönhetően tanítási épületek, kollégiumok, tangazdaságok, tanműhelyek megújítása folyik országszerte.

Az agrár-innovációért fog össze a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség

2016. december 15. 11:43

A Miniszterelnökség a 2014–2020 Vidékfejlesztési Program keretében pályázatot dolgoz ki az EIP AGRI operatív csoportjainak létrehozásához és működtetéséhez.