Agrárközélet

FM: élénkülhet a magyar mezőgazdasági termékek kereskedelme a Közel-Keleten

Agrofórum Online

Magyarországra datolya, déligyümölcs, olívaolaj, gyógynövény érkezhetne.

Bővülhet az Izraelbe és Palesztinába exportált magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek köre és forgalma, élénkülhet a közel-keleti országokkal folyatatott kereskedelmi kapcsolat – foglalta össze Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter külföldi látogatásának eredményét csütörtöki közleményében a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A tárca tájékoztatása szerint Fazekas Sándor a mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés lehetőségeiről és a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Uri Ariel izraeli mezőgazdasági miniszterrel, aki javaslatot tett arra, hogy a két ország élelmiszerbiztonsági hatósága kezdeményezzen párbeszédet a termékexport ösztönzése érdekében.

Az izraeli miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország is élhet a megemelt izraeli beviteli kvóták nyújtotta lehetőséggel. Uri Ariel azt jelezte, hogy élő szarvasmarha helyett egyre inkább a hűtött, illetve feldolgozott hústermékekre mutatkozik igény Izraelben.

A közlemény szerint Magyarország izraeli exportja három év alatt, 2012-2015 között megduplázódott, évi 12 millió euróról 25 millió euróra nőtt, de ez az aktív kereskedelmi kapcsolat tovább bővíthető.

Az élelmiszergazdasági stratégia megvalósításához növelni kell az öntözött területek arányát, ezért a legmodernebb öntözéses technológiák megismerése és adaptálása hasznos lehet Magyarországnak. Fazekas Sándor szakmai egyeztetést folytatott a Yatir erdészeti kutatóintézetben is, ahol tájékozódott az Izrael déli, sivatagi területeit érintő erdősítési módszerekről, technológiákról.

Palesztina is érdekelt a bilaterális kapcsolatok, illetve a két ország közötti együttműködés fejlesztésében. A Sufian Sultan mezőgazdasági miniszterrel folytatott kétoldalú tárgyaláson elhangzott, hogy Palesztinában az élő húsmarha, kukorica-, gabona-, paradicsom- és paprikavetőmag, valamint a napraforgóolaj exportjának bővítésére van igény. Emellett állati oltóanyagra, valamint a magyar halgazdálkodásban rendelkezésre álló szakmai tudás átadására is szükségük van.

Magyarországra datolya, déligyümölcs, olívaolaj, gyógynövény érkezhetne.

Fazekas Sándor szorgalmazza importőr üzletemberek meghívását Magyarországra, akik szakmai látogatásuk során felmérhetik a két ország mezőgazdaságában rejlő kereskedelmi lehetőségeket – közölte az FM.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Üvegbe zárt gyümölcsök

2019. április 28. 09:32

A Quali-T Bt. a függőséget okozó lekvárokon túl bodzafeldolgozással is foglalkozik. Sőt, ez az, ami jelenleg a cég gazdálkodásának legerősebb pillérje. A biofeldolgozáson kívül ugyanis szinte a kezdetektől készítenek exportra bodzavirág szörpöt, melyet félkész termékként értékesítenek.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Túl későn érkeztek az esőzések néhány orosz régióiban

2020. május 12. 08:02

Oroszországban, mely a világ legnagyobb búzaexportőre, áprilisban tartós száraz időjárás volt tapasztalható, amelyet májusban esőzések váltottak fel.

Ismét szállíthatunk kacsát és libát Kínába

2018. november 6. 07:34

Nagy István agrárminiszter a Han Changfu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat.