Agrárközélet

FM: nem termeszthetők génmódosított kukoricafajták Magyarországon

Agrofórum Online

Az EU-ban termesztési engedélyezés előtt álló, vagy korábban már engedélyezett génmódosított kukoricafajták termesztési engedélye nem terjed majd ki Magyarország területére.

Az EU-ban termesztési engedélyezés előtt álló, vagy korábban már engedélyezett génmódosított (GM) kukoricafajták termesztési engedélye nem terjed majd ki Magyarország területére az Európai Bizottsághoz beterjesztett magyar kérelem alapján – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.

A tárca kiemeli: az ország elkötelezett kiállása a GMO-mentességért vívott harcban ismét nem volt hiábavaló és a sikerrel zárult folyamat eredményeként Magyarország megőrizheti GMO-mentes mezőgazdaságát, teljesítve ezzel az alaptörvényben is kitűzött célt. Mint írták, a magyar kormány éveken át vezető szerepet játszott abban a tárgyalási folyamatban, amely végül idén márciusban jogi lehetőségét teremtett a GM-növények köztermesztésének tagállami tiltására.

A több mint 4 évig tartó tárgyalássorozat során Magyarország minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy megállapodás szülessen a javaslatról. A tiltást lehetővé tévő uniós jogszabályt az EU tagállamai közül elsőként ültették át a magyar nemzeti jogrendbe. Az új irányelv alapján a tárca 2015. szeptember 21-én megküldte az Európai Bizottság számára azokat az értesítéseket, amelyekben követelte, hogy az engedélyezés alatt álló vagy már engedélyezett GM növények (összesen 8 GM kukorica) termesztési engedélyének területi hatálya ne terjedjen ki Magyarország területére – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a 2015. október 22-i határidőig az érintett vállalatok közül a Pioneer, a Syngenta és a Dow Agrosciences nem reagált a magyar követelésre, ezzel hallgatólagosan belegyeztek abba, hogy jövőbeli GM termesztési engedélyük ne legyen érvényes Magyarország területén. A Monsanto – amelynek engedélyezési folyamat alatt álló kérelmére és meglévő engedélyére is vonatkozott a követelés – válaszlevelében csalódását fejezte ki, azonban nem emelt kifogást a kiigazítással kapcsolatban. Ezek alapján az Európai Bizottságnak minden jelenleg termesztésre beadott kérelem és meglévő engedély földrajzi hatályának kiigazítását el kell végeznie.

Az FM közölte: amennyiben a jövőben további GM-növényekre vonatkozó termesztési engedélykérelmet nyújtanak be az Európai Unióban, úgy Magyarország minden esetben kezdeményezni fogja, hogy az engedélyek területi hatálya ne terjedjen ki az ország területére.

Az FM emlékeztetett arra: az uniós tagállamok többsége, 17 tagállam (Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország és Szlovénia) és 4 régió (Vallónia, Skócia, Wales, Észak-Írország) nyújtotta be követelését az októberi határidőig. Az új irányelv népszerűségéből is látható, hogy Európa zöme – Magyarországhoz hasonlóan – nem szeretne GM-növényeket termeszteni és erről saját hatáskörben kíván dönteni.

A minisztérium szerint ehhez nagyban hozzájárult az a magyar kezdeményezés is, melyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentett be idén januárban Berlinben, hogy Európa legyen GMO-mentes övezet. A tárca bízik abban, hogy a GMO-knak a tagállamok részéről tapasztalható nagymértékű elutasítása további lökést adhat a kezdeményezésnek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Koronavírus - Inputanyag-hiányra számítanak, nem fogadnak területi képviselőket a gazdálkodók

2020. március 16. 06:38

A koronavírus okozta világjárvány minden ágazatra, így a mezőgazdaságra is hatással lesz. Elmaradnak a nagy agrárrendezvények, például az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, de egyéb rendezvények, szakmai konferenciák is. Bezártak az egyetemek, köztük a Szent István Egyetem gödöllői kampusza is, ahol az egyik legelső iráni beteg is tanul. De mit gondolnak a gazdálkodók, milyen hatással lesz rájuk az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet?

A globális készletek szűkülése miatt aggódnak a befektetők

2019. október 19. 09:51

A búza ára a déli félteke romló terméskilátásai miatt emelkedett tovább. Argentínában és Ausztráliában a korábban vártnál rosszabb termésre számítanak a szakértők.

Látványosan emelkedett a szójabab ára

2019. december 15. 11:03

Az eddig kiszivárgott hírek szerint az Egyesült Államok 160 milliárd dollárnyi termékre kivetett vámtarifát függeszt fel, cserébe Peking beleegyezik abba, hogy 2020 folyamán 50 milliárd dollár értékben vásárol amerikai mezőgazdasági termékeket.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.