Agrárközélet

Fontos közlekedési információ a hódmezővásárhelyi kiállítás kapcsán!

Agrofórum Online

Felhívjuk figyelmüket, hogy a 47-es főúton Szeged-Algyő között és az Orosháza-Békéscsaba felé vezető úton is több helyen útjavítások lassítják a forgalmat!

Április 24-én megnyitja kapuit hazánk egyik legjelentősebb mezőgazdasági kiállítása, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A három napos hódmezővásárhelyi rendezvény népszerűsége miatt már korábban is volt példa arra, hogy csak nagyon lassan lehetett bejutni a helyszínre, ám ideén a 47-es főuton az útjavítások is nehezítik majd a közlekedést, így nem árt időben elindulni.

XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezõgazda Napok részletes programja >>>

Tisztelt Kiállítók és Látogatók!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a 47-es főúton Szeged-Algyő között és az Orosháza-Békéscsaba felé vezető úton is több helyen útjavítások lassítják a forgalmat, ezért minden esetben hosszabb menetidőre kell számítani!
Jelenleg Budapest felől Szentes irányából, illetve még Makó felől lehet a leggyorsabban elérni a Kiállítás területét.
Kérjük vigyázzanak magukra és egymásra, s legyenek türelmesek az úton, induljanak el a szokásosnál jóval korábban.

Important information about the traffic!
Dear Exhibitors and Visitors!

We would like to inform you that on the route 47 between Szeged and Algyő and between Orosháza and Békéscsaba there will be road works which make the traffic slower.
From Budapest it is the fastest to come via Szentes. From the other directions it is advisable to come from the direction of Makó.
Please be careful and patient on the road and start earlier as usual!

Wichtige Verkersinformationen!
Sehr geehrte Damen und Herren,

wir möchten Sie informieren, dass wegen Bauarbeiten an der Landesstrasse 47 zwischen Szeged und Algyő und zwischen Orosháza und Békéscsaba der Verkehr langsamer wird.
Aus Budapest kommen Sie am schnellsten durch Szentes und von anderen Richtungen ist es empfohlen, von Richtung Makó zu kommen.
Seien Sie bitte Aufmerksam und Geduldig und reisen Sie etwas früher an!

(Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

2018-ban ismét lesz Bábolnai Gazdanapok

2018. február 12. 10:06

Ezúttal is lesz szántóföldi gépbemutató, ráadásul a szervezők azt ígérik, hogy a gyakorlati rész még nagyobb hangsúlyt kap.

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2020. január 18. 13:02

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik.

Sikerrel zárult az OMÉK

2017. szeptember 25. 09:38

Az idei rendezvény 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit.