Agrárközélet

Forrást is biztosítani kell az európai környezetvédelmi megállapodás teljesítéséhez

MTI

Az európai környezetvédelmi megállapodás (European Green Deal) számos lehetőséget rejt magába a gazdák számára, amelyeket csak úgy lehet teljesíteni, ha a finanszírozást is biztosítják hozzá - mondta Nagy István agrárminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

A miniszter kifejtette, hogy a hétéves uniós költségvetésről a miniszterelnökök még nem állapodtak meg, azt követően lesz lehetőség az agrárminisztereknek az új Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetésének elfogadására, de addig is rögzíteni kell az elveket és közelíteni kell az álláspontokat. Ilyen alapelv az is, hogy „nem kérhetünk a gazdáktól többet kevesebbért”.

Küzdeni kell azért is, hogy az átmeneti nemzeti támogatások rendszere fennmaradhasson mindaddig, amíg az új költségvetési időszak nem kezdődik meg. Nem tudható, hogy egy vagy két évre lesznek az átmeneti szabályozások érvényben, de fel kell készülni – mondta.

Ha a kormányfők nem fogadják el tavasszal a költségvetést, akkor az agrárminiszterek is csak később fogadják majd el az új KAP-ot. A termelésbiztonságot, valamint a gazdák befektetési, beruházási szándékát fenn kell tartani, nem lehet bizonytalanságot, ingadozást vinni a finanszírozásba – tette hozzá a miniszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Közös Agrárpolitika: még több adminisztratív teher

2018. július 19. 06:45

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács e heti brüsszeli ülésén került sor az új Közös Agrárpolitika jövőbeni szabályainak első érdemi vitájára. Az uniós agrárminiszterek a szabályozás egyszerűsítésének lehetőségeiről folytattak vitát.

KAP: a gazdák életképessége a tét

2018. március 6. 08:17

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak kibővített ülésének középpontjában ismét a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) volt. A szervezetek vezetői hangsúlyozták, hogy csak egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező agrárpolitikával biztosítható a termelők gazdasági életképessége.

A KAP források szinten tartása elengedhetetlen

2019. szeptember 24. 14:49

A gazdák a talajok szénmegkötő-képességének új agrotechnikai eljárásokkal történő alkalmazásával és növekvő erdőtelepítésekkel tudnak hozzájárulni az éghajlati változások hatásainak csökkentéséhez, ehhez viszont nélkülözhetetlen a KAP források szinten tartása – mondta Dr. Nagy István Helsinkiben, az uniós mezőgazdasági miniszterek informális találkozóján.

Gazdainfó: tavasz van, ám van még határidős „beadandó” is

2020. február 23. 11:59

Mintha tavasz lenne, pedig naptár szerint még téli hónapban vagyunk. Ám ez a jó idő előrébb hozta a szezont, növényvédelmi szempontból mindenképpen. A repce kártevői és a gabona gombái miatt érdemes a határt gyakrabban szemlézni.