Agrárközélet

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon csaknem 700 millió forintból

MTI

Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.

A kft. a Vidékfejlesztési Program 50 százalékos, 348 millió forintos támogatásával valósítja meg a beruházást – közölte a Radványi-Dudás Andrea cégvezető az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint egy 960 négyzetméteres csarnokot építenek, ahol a nyersanyag hűtését, osztályozását, aszalását és csomagolását végzik majd.

Az üzem kapacitása évente 200 tonna alma feldolgozását teszi lehetővé, ami naponta egy tonna gyümölcs aszalását jelenti. Az itt készülő almaszirmot elsősorban a Dél-Dunántúlon, kiskereskedelmi forgalomban tervezik értékesíteni, a nyersanyagot – hagyományos magyar almafajtákat, főként jonatánt – szintén a térség termelőitől szerzik be.

A gyümölcsfeldolgozóval a hatfős építőipari cég négy új munkahelyet teremt.

A 2006-ban alapított társaság jellemzően mélyépítéssel, ezen belül nagy tömegű földmunkákkal foglalkozik, 2017-ben 909 millió, 2018-ban egymilliárd 103 millió forint nettó árbevételt ért el. A társaságnak a múlt évben a legnagyobb projektje a Felső-Tisza menti árvízvédelmi beruházásokban való részvétel volt, 2019-ben az építőipari tevékenységből hasonló nagyságrendű árbevételre számítanak – mondta a cégvezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Alma-ügy: már 20 forintot kínálnak a léalmáért

2018. augusztus 28. 10:24

Elsöprő erejű tüntetéssel folytatódott az almatermelők demonstrációja az osztrák multi méltatlan áraival szemben - fogalmaz a MAGOSZ közleménye.

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.

Jégeső ellen védőháló alkalmazása intenzív gyümölcsültetvényekben

2018. április 16. 09:25

Az egyik veszélyeztető tényező a jégeső, aminek kivédésére egyre több gyümölcsültetvényt jégvédő hálóval szerelnek fel.

Az alma 2018. évi növényvédelmi érdekességei

2018. október 29. 07:37

A vegetáció kezdetén – március 19. és 24. között – az ültetvényeknek el kellett viselni egy komolyabb lehűlést, melynek közvetlen hatása az almástermésűeket kevésbé érintette.