Agrárközélet

Hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak

MTI

Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított augusztusi árindex júliushoz viszonyítva 2 százalékkal (1,8 ponttal) 96,1 pontra, hat hónapja legmagasabb szintre nőtt.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Augusztusban különösen a cukor árindexe emelkedett, 6,7 százalékkal 81,1 pontra, elsősorban az EU-ban és a világ második legnagyobb cukorexportáló országában, Thaiföldön uralkodó kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. Erősítette az indexet az is, hogy megnőtt Kína cukorimportja, ugyanakkor fékezte a cukorár-emelkedést a kedvező terméskilátás Indiában.

A növényi olajok árindexe idei csúcsra, 98,7 pontra emelkedett, ami 5,9 százalék (5,5 pont) növekedés júliussal összevetve. A szemestermények árindexe 1,8 ponttal (1,9 százalékkal) 98,7 pontra erősödött.

A tejtermékek árindexe minimálisan, 1,7 ponttal (1,7 százalékkal) 102 pontra nőtt, a húsféléké 93,2 ponton stagnált.

Idén januárban az átfogó árindex magasabb, 102,5 pont, tavaly augusztusban pedig még magasabb, 169,8 pont volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program

2018. november 9. 05:27

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében.

Száz milliárd forintnyi beruházást tervez a Bonafarm

2019. május 17. 07:17

Az innovációt és a termékfejlesztést a fogyasztói igények is indokolják, hiszen a felmérések szerint a vásárlást ma már leginkább az egészséges termékek iránti kereslet, valamint a magas élelmiszerárak miatti aggodalom határozza meg.

Mindenkinek előnyös lehet a rövid ellátási láncban való együttműködés

2019. március 1. 04:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett fórumon a zöldséget, gyümölcsöt termesztő kamarai tagok találkozhattak a további beszállítókat, partnereket kereső áruházlánc szakembereivel, akik a termelőkkel szembeni elvárásaik mellett az eddigi együttműködések tapasztalatait is ismertették.

Komoly hatással van a koronavírus a fogyasztói szokásokra

2020. május 6. 08:46

Az online vásárlások gyakorisága megnő, a munkahelyi és így a pénzügyi bizonytalanságok fokozódnak, illetve a nemzetközi utazások minimalizálódnak.