Agrárközélet

Horgászturisztikai központ nyílik jövőre Tiszaroffon

MTI

Horgászturisztikai központ épül 365 millió forint hazai forrásból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon - közölte a mintegy ezerötszáz lakosú Tisza-tó környéki település vezetője kedden az MTI-vel.

Vankóné Jekli Anikó elmondta: a 365 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztérium pályázatán nyerték.

A teljes egészében támogatott beruházás kivitelezését a tiszaszentimrei LAD-ÉP Kft. végzi. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az engedélyek már jövő tavasszal rendelkezésükre állnak, és májusban meg is kezdheti működését az új horgászturisztikai központ. Bíznak abban, hogy 2022-ben már teljes kapacitással működhet – ismertette a polgármester.

A beruházás részleteiről elmondta: az önkormányzat egy régi ingatlanában alakítják ki a turisztikai látogatóközpontot, és egy új épületet hoznak létre rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal a vendégeknek.

A polgármester kiemelte: a beruházás egy hosszú távú turizmusfejlesztési koncepció első lépése lehet. Szeretnék, ha folytatódna az aszfaltozás a gát tiszaroffi szakaszán egészen Abádszalókig, ezzel bekapcsolódhatna Tiszaroff a Tisza-tó körüli kerékpárút-hálózatba.

Szólt arról, hogy évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma, az egyik közkedvelt célpont Tiszaroff. A község a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A Magyar Országos Horgász Szövetség tavaly a településen rendezte meg az Európa-bajnokság hazai előválogatóját.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ingyenes lett a horgászvizsga!

2019. február 14. 04:49

A horgászat, mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Nemzeti horgászsport gála és támogatói banketten.

Ma kezdődik a ponty és a harcsa fogási tilalmi ideje!

2019. május 2. 15:21

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a horgászokat és a halászokat, hogy május 2-án elkezdődik a ponty, a harcsa és a compó fajlagos tilalmi ideje.

Eredményesek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

2020. február 14. 09:32

Az egy főre jutó hazai halfogyasztás 2013 óta több mint 30 százalékkal növekedett, 5,1 kilogrammról 6,7 kilogrammra.

Hét halfaj tilalmi ideje ér véget május végén

2019. május 30. 13:03

A jogkövető halfogás mellett vizeink halállományai is fejlődhetnek, biztosítva az egészséges környezetet és az élményeket a vízpartokon.