Agrárközélet

Hozzájárulnának a gazdák a jégesőelhárító-rendszerhez

Agrofórum Online

Partnerek lennének a termelők a jégesőelhárító-rendszer működtetésében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál jelenleg a pályázat előkészítése zajlik.

Baranya, Somogy és Tolna megyében már évek óta működik a talajgenerátoros jégesőelhárító-rendszer. Ennek köszönhetően jelentősen csökkentek a mezőgazdasági károk – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. A szatmári termelők pedig már évek óta várják, hogy mikor épül ki az ő térségükben is hasonló szisztéma. A gazdák a műsorban arról számoltak be, hogy akár minden harmadik évben sújthatja földjüket jégkár, a rendszerrel pedig jobban védhetők lennének a földek.

A műsorban elhangzott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendszer kiépítését az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete már 2013-ban kezdeményezte. Rácz Imre, a szervezet elnöke azt mondta: a gazdák partnerek lennének abban, hogy egy elfogadható mértékű hozzájárulást fizessenek a nagyobb biztonságért. Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár és NAK-alelnök pedig többek között arról beszélt, hogy a hozzájárulás mértéke elenyésző lehet ahhoz képest, amekkora kárt tud okozni a jég. Elmondta azt is: a kárenyhítéseknél már nem az üzemi szintű, minden termesztett növénykultúra esetében számított kár mértékét veszik alapul, hanem csupán azt a növényt, amelyet közvetlenül érintett az adott természeti jelenség.

A jégesőelhárító-rendszerről beszélt Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke január 10-i, évindító sajtótájékoztatóján. Az elnök szerint – sikeres pályázat esetén – a NAK idei legfontosabb feladatainak egyike a rendszer kiépítése lesz. A Vidékfejlesztési Programban 1,8 milliárd forintot különítettek el erre a célra. Ahogy fogalmazott, jelenleg a kamara munkatársai dolgoznak a pályázati anyagon, a beadásra készülnek. Mint mondta, a talajgenerátoros rendszer éles indulását a 2018-as védekezési szezon kezdetére, azaz 2018. május 1-re tervezi a kamara.

(hirado.hu/nak.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Talajvizsgálati szolgáltatást nyújt tagjainak a kamara

2018. február 1. 08:10

A szolgáltatás kísérleti jelleggel Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyében indul el a NAK Nonprofit Kft.-n keresztül.

Megalakult a kamara dinnye munkacsoportja

2019. május 9. 06:47

2018-ban a görögdinnyét 4844 hektáron termeltek, a betakarított mennyiség 158 655 tonna volt.

Csütörtöktől NAK Szántóföldi Napok És Agrárgépshow - Mezőfalván

2019. május 21. 08:13

A NAK és a MEGFOSZ közös erővel, május 23-24-én rendezi meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalvára most is ingyenes a belépés.