Agrárközélet

Húsvéthoz képest szokatlanul alacsonyak az árak

Világgazdaság

A baromfiágazaton belül a tojástermelés a legkevésbé integrált, így a legalacsonyabb az érdekérvényesítő képessége is, ennek következtében a húsvéti időszakhoz képest szokatlanul alacsonyak az árak. A szakértők attól tartanak, hogy sokan felhagynak a termeléssel, és a következő fogyasztási csúcsnál már az import lesz az ármeghatározó.

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami – az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva – szinte példátlan fejlemény – mondta a Világgazdaságnak Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojás- szövetség) alelnöke.

Értékelése szerint az alacsony árszint most annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után – amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott – helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a sok kis és közepes magyarországi tojástermelő érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben. A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27–30 forint közötti árak 28–31 százalékos áruházi akciókat jelentenek.

Egységes árakról nehéz beszélni, de a statisztikák szerint az önköltséget azért kitermelik a mostani árakkal – mondta Pákozd Gergely. A Tojásszövetség alelnökének aggodalma abból táplálkozik, hogy a normál időszakihoz képest 30-36 százalékkal is nagyobb forgalmú húsvéti ünnepek után a kereslettel együtt az árak is visszaesnek, és mivel a jelenlegi alacsony árakon nem keletkezett elegendő tartalékuk, a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Egyre több itthon az import tojás

2018. március 28. 14:14

Nagy segítséget jelent a választásnál a tojáson található kódszám, amely amellett, hogy megjelöli, mely országból, mely megye és járás mely termelőjének istállójából származik az adott termék, azt is megmutatja, hogy milyen tartástechnológia mellett termelték.

Véget ért a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka

2018. március 28. 07:11

A tavaszi szezonális ellenőrzés-sorozat, annak érdekében, hogy az ünnepek idején is kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a családok asztalára, egész Húsvét hétfőig tart.

234 tojást eszünk fejenként, évente

2019. április 17. 11:57

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Megindult a keresletnövekedés a sonka és a tojás iránt

2019. április 1. 09:33

A jövedelmek bővülése az elmúlt évek során a keresletet érzékelhetően eltolta a jobb minőségű, drágább készítmények felé.