Agrárközélet

Idáig már közel 550 aszálykárt jelentettek be

MTI

Eddig közel 550 aszálykárt jelentettek be, mintegy 24 ezer hektár területre a termelők, míg az elmúlt év hasonló időszakáig aszálykárra csupán egy kárbejelentés érkezett 41 hektárra - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

Az AM közleménye szerint az aszálykár-bejelentéssel leginkább érintett megyék az Alföldön találhatók: Jász-Nagykun-Szolnok megyében 150 kárbejelentést tettek 9500 hektárra, Csongrádban 200-at 6700 hektárra, Békésben 120-at 3200 hektárra.

A kárbejelentések elsősorban az őszi vetésű szántóföldi növényeket érintik, a legnagyobb kár az őszi káposztarepcét érte, 1100 kárbejelentés 11 ezer hektárra, ezt követi az őszi búza 710 kárbejelentéssel 7500 hektárra, majd az őszi árpa 200 kárbejelentéssel 1400 hektárra.

A kárenyhítési rendszer szabályai szerint a károsodást, annak észlelését követő 15 napon belül, elektronikus úton kell bejelenteni a Magyar Államkincstár honlapján elérhető MKR Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben. Ha a termelő a kárbejelentést az Egységes kérelem elektronikus felülete nyitva állásának időszakában nyújtja be, akkor az ügyfélazonosítóval rendelkező károsultnak először az egységes kérelmet kell benyújtania és csak azt követően tehető meg a kárbejelentés – tették hozzá.

Az AM ismertette: ha a bejelentett aszálykárokat a területileg illetékes kormányhivatal is visszaigazolja, akkor a 2019. kárenyhítési év végén vehető igénybe a kárenyhítő juttatás, amennyiben a további támogatási feltételek is teljesülnek.

Feltétel a termelő tagsága a kárenyhítési rendszerben, a károsodott növénynél legalább 30 százalékos hozamcsökkenés (terméskiesése) és 15 százalékos hozamérték-csökkenés (termelésiérték-kiesés), valamint a kárenyhítési hozzájárulás szeptember 15-ig történő megfizetése is. Az aszályhelyzetről az agrárminiszternek október 31-ig közleményt kell kiadnia az adott térségre vonatkozóan, a károsultnak pedig november 30-ig be kell nyújtania a kárenyhítő juttatás iránti igényét.

A 2019. kárenyhítési évi tagság az április 9-én nyíló Egységes kérelem elektronikus felületen megadott terület- és növényadatok alapján dől el, vagy a felületen megtett nyilatkozattal hároméves időtartamra önkéntesen is a rendszer tagjává lehet válni – közölte az agrártárca.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az aszályhelyzet miatt sem változnak a zöldítés hazai előírásai

2018. augusztus 16. 06:50

Magyarországon eddig ilyen jellegű igény nem fogalmazódott meg, így a gazdálkodóknak teljes mértékben be kell tartaniuk a hatályos 10/2015. (III.13.) FM rendeletben foglalt zöldítési előírásokat.

Lényeges az aszálymonitoring-rendszer folyamatos fejlesztése

2018. november 30. 09:47

A monitoring-rendszert a rendezvények kiértékelése és az aszálymonitoring szoftver további fejlesztése után, tervek szerint 2019 év első felében élesítik.

Az aszály miatt romlottak az orosz búzaexport kilátásai

2019. július 28. 12:39

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, június végén több régióban szokatlanul forró időjárási körülmények között kezdte meg a gabonafélék betakarítását.

Az aszály miatt drágulhat a cukor

2018. szeptember 29. 09:30

A legnagyobb európai termelőket – Franciaország, Németország, Lengyelország és Nagy-Britannia – sújtó aszályos időjárás miatt jelentősen csökkenhet a cukorgyártás volumene.